Mivel a tél az influenza és a különböző vírusok időszaka, ezért nemcsak a gyógyszerektől várunk csodát és a gyógyulást, de a gyógyteáktól is. Általában olyan gyógynövényteákat választunk, amelyek hozzájárulnak az immunrendszerünk megerősítéséhez, valamint az influenza kiküszöböléséhez. Nem árt azonban vigyáznunk, hiszen némelyik gyógynövénytea rossz hatással lehet a szervezetünkre.

 

A dTest fogyasztói szervezet 11 gyógynövényteát és egy ömlesztett teát tesztelt le, hogy megtudja, milyen nemkívánatos anyagokat tartalmaznak. A 11 laboratóriumban vizsgált tea közül három gyerektea volt. Háromból kettő pedig nagyon rossz eredményt ért el.

 

Mit vizsgált a dTest? A gyógynövények minőségét, azt, hogy a feldolgozás során miképpen bánnak velük, tartalmaznak-e mérgező növényeket, illetve azt, hogy milyen mennyiségben jutottak a teákba kémiai anyagok. A kémiai anyagokon ebben az esetben a kártevők elleni rovarirtó szereket értjük.

 

 hirdetes_400x285  

A vizsgált teákban tropán alkaloidokat, penészt, mikotoxinokat, peszticideket, nitrátot, nikotint és antrakinont találtunk“ – tájékoztatott a dTest fogyasztói szervezet.

 

Némelyik tea Szlovákiában is kapható

 

Annak ellenére, hogy a tesztelés során a cseh piacon kapható gyógynövényteákat vizsgálták, közülük többet a hazai boltok polcain is megtalálhatunk.

 

A tesztelés során a legjobb helyezést a Lipton Herbal Infusion Alps Breeze (menta, eukaliptusz, aroma) gyógynövénytea érte el. A 11 tesztelt tea közül ez volt az egyetlen olyan ital, amelyik 93 százalékos eredményt ért el.

 

Ez az aromás ital nem tartalmazott semmiféle pirolizidin alkaloidot, penészt vagy más kontaminált anyagot. Gyenge, 74 százalékos eredményt csupán a peszticidek kategóriájában ért el.

 

Fotó: Ahmad Tea

 

A pirolizidin alkaloidok olyan kémiai vegyületek, amelyekkel a növények természetes módon védekeznek a növényevők ellen. Túladagolás esetén akut májelégtelenséget okozhat. Pirolizidin alkaloidokban gazdag például a közönséges aggófű (starček obyčajný/Senecio vulgaris).

 

Egy 60 kilogrammos felnőtt embernek naponta nem szabadna 0,42 mikrogrammnál többet fogyasztania ebből az alkaloidos anyagból. A tesztelés során a határértéket egyetlen tea, a Babička Ruženka Sedmoro bylín lépte túl. A szakértők egy teás zacskóban 13,4 mikrogramm pirolizidin alkaloidot találtak.

 

Peszticides gyerekteák

 

A tesztelés során további olyan méregtípusokat is vizsgáltak, mint például a tropán alkaloidok. Ebben az esetben egy erősen mérgező anyagról van szó, melynek élelmiszerbéli előfordulása nemkívánatos.

 

A tesztelt teák közül a Tesco Mix of Herb tartalmazott a legnagyobb mértékben tropán alkaloidokat, így a 11 tesztelt tea közül az egyik legrosszabb helyezést érte el.

 

A tesztelés során több teában fordult elő a gazdák által, a kártevők ellen a termés megvédésére használt peszticid is. A herbicid linoriun szitnén a Tesco Mix of Herbsben haladta meg a maximális értéket. A legszomorúbb az, hogy a fent említett peszticidet három gyerekteában is megtalálták – a Dr. Popov Zdravínek pro děti, Naše byliny Dětský čaj és az Apotheke teában.

 

Alább azt mutatjuk, hogy miképpen végződött a 11 gyógynövénytea tesztelése:

 

  1. Lipton Herbal Infusion Alps Breeze: nagyon jó (93 %)
  2. Teekane Mountains Herbs: nagyon jó (85 %)
  3. Sonnentor Děkuji bylinný čaj bio: jó (79 %)
  4. Jančův čaj Bylinná směs: jó (75 %)
  5. Loyd Herbal Tea Tajemství 11 bylin: elégséges (38 %)
  6. Jemča Výběr bylin: elégséges (30 %)
  7. Grešík Valdemart Sedmikvítek: elégséges (20 %)
  8. Babička Růženka Sedmero bylin: elégtelen (19 %)
  9. Tesco Mix of Herbs: elégtelen (10 %)

 

A kiválasztott gyerekteák tesztelésének eredménye:

 

  1. Apotheke Dětský bylinný čaj: elégséges (30 %)
  2. Dr. Popov Zdravínek: elégtelen (19 %)
  3. Naše byliny Dětský čaj sypaný: elégtene (13%)

 

Sme.sk/iDnes.cz/Körkép.sk

Nyitókép: biharkincse.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!