Az elmúlt évekhez viszonyítva az idei húsvéti tojásvásárláskor számíthatunk a legnagyobb kiadásokra annak ellenére, hogy az Európai Unió országai már nem is küzdenek tojáshiánnyal.

 

Hónapokkal ezelőtt az uniós országok a fipronil-botránynak köszönhetően hatalmas tojáshiánnyal küszködtek, mivel a rovarirtó szerrel szennyezett tojások miatt a tenyésztőknek több ezer tyúkot kellett levágniuk.

 

A tojás ára még mindig nem a régi

 

 hirdetes_400x285  

A tojások ára tavaly decemberben hágott a tetőfokára. A vásárlók egy tízes csomagolású tojásért mintegy 2,50 eurót voltak kénytelenek kifizetni a boltokban. Annak ellenére, hogy az új évtől csökkenni kezdett a tojás ára, még mindig drágábban tudjuk beszerezni, mint amihez az utóbbi években hozzászoktunk.

 

A Statisztikai Hivatal adatai szerint februárban tíz tojás 1,82 euróba került. Összehasonlításképpen: tavaly februárban tíz tojásért 45 centtel kevesebbet fizettünk.

 

Jelenleg a tojások árának alakulását nem lehet felbecsülni. Mindez függ a felvásárlási ártól, amihez a szállítók és a boltosok még hozzászámolják a saját hasznukat. Azonban azt, hogy miképpen alakítják ki a végső árat, a boltosok nem hozzák nyilvánosságra.

 

A baromfitenyésztők remélik, hogy a boltosok jelenlegi felvásárlási ára a jövőben már nem fog lejjebb csökkeni. „A tavalyi év folyamán az áraink alacsonyabbak voltak, mint az előállítási költségeink. A szlovákiai tojástermelést illetően ez hosszú távon tarthatatlan állapotnak minősül“ – mondta Daniel Molnár, a Szlovák Baromfi-ipari Szövetségtől (ÚHS).

 

A baromfitenyésztők tavaly ősszel egy tojást hat centért adtak el a boltosoknak. Idén márciusban ez az ár 8,3 és 9,7 cent között mozog a tojás nagyságától függően. Molnár szerint ezek az árak csupán mérsékelten emelkednek az előállítási költségeik fölé. „Minimális nyereséggel dolgozunk, ami elengedhetetlen az ágazat fenntartásához és a további fejlődéshez“ – tette hozzá Molnár.

 

Forrás: Statisztikai Hivatal/SME

 

Egyre több a hazai tojás a boltokban

 

Valószínűleg a fipronil-botránynak köszönhetően Szlovákia-szerte több hazai tojást fog az élelmiszerek polcaira kerülni. Az üzletesek egyöntetűen azt állítják, az a céljuk, hogy a lehető legtöbb tojást a szlovákiai szállítóktól szerezzék be.

 

A fipronil-botrány kirobbanása előtt például a Kaufland a tojásainak a 90 százalékát szlovákiai baromfitenyésztőktől szerezte be. Mára már az összes tojásuk hazai termelőtől származik.

 

A hazai tojásokat illetően a Tescoban és a Ternoban is csak hazai termelők tojásait helyezik a pultokra. A Billában a szlovákiai baromfitenyésztők tojása a kínálat 99,5 százalékát alkotja. A Lidl pedig többszöri felszólítás után sem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a boltjaiban kínált tojások eredetét.

 

A szlovák baromfitenyésztők által végzett felmérés szerint tavaly az üzletláncokban a tojások 66 százaléka volt hazai. A fipronil-botrány ellenére a külföldi tojások még mindig olcsóbbnak bizonyultak, ugyanis a külföldi baromfitenyésztők a különféle uniós dotációknak köszönhetően a botrány ellenére is képesek voltak az előállításhoz szükséges költségek csökkentésére.

 

Sme.sk/Körkép.sk

Nyitókép: Ján Krošlák/SME

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!