Éveken keresztül eurók százmilliói vándorolták rájuk, mégiscsak elszórtan tettek róluk említést. Egészen addig a pillanatig, amíg ki nem derült, hogy a spekulánsok gazdagodnak belőlük. Köztük a kontroverz maffiakapcsolatokkal rendelkező olasz vállalkozók.
Hogy miről is van szó? Természetesen az agrotámogatásokról.
Mely vállalatok kapták a legnagyobb csomagokat, és mennyi pénz ütötte a markukat?
Évente mintegy kétmillió euróig terjedő összeg.
Az állami intézményeknek is bőven jutott
2016-ban a legtöbb pénz annak a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökségnek a (PPA) markát ütötte, amelyik a támogatásokat fizeti ki. Összesen 4,2 millió euróról volt szó.
„A Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség (PPA) az anyagi eszközöket (…) az M20 Technikai segítség a tevékenység vezetésének bebiztosítására elnevezésű rendelkezésből merítette, mégpedig technikai-anyagi bebiztosításokra, tanulmányokra, a PPA elemzéseire és szakvéleményeire, az alkalmazottak fizetéseire, juttatásaira, személyi pótdíjakra, a Szociális Biztosítóba fizetett járulékokra, valamint az Általános Egészségbiztosítóba és más egyéb biztosítókba fizetett biztosítási díjakra” – összegezte az ügynökség az Aktuality.sk-nak.
A PPA szerint hasonló feladatokat biztosított be a földművelésügyi minisztérium is, ahova 2016-ban 2,8 millió euró vándorolt a dotációs csomagból.
Az állami intézményeken kívül két vállalat kapott kétmillió eurón felüli támogatást.
A legtöbb támogatásban részesülő vállalatok 2016-ban:

Nyitókép: Reuters
Megosztás:
Címkék: agrotámogatások földművelésügyi minisztérium Főoldal Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség vállalkozók
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.