A mai nappal lépett hatályba a sokat vitatott mezőgazdasági földek bérlésére vonatkozó törvény, amely a kormányzat szerint a kisgazdákat segíti, hogy könnyebben jussanak a földjeikhez. Ennek ellenére épp a mezőgazdaságok és érdekvédelmi társulásaik vitatják leginkább az új törvényt.

 

„Míg a törvénymódosításokról a minisztérium hivatalnokai döntenek, azok következményeit a gyakorlatban a gazdáknak kell elszenvedniük. Őket elsősorban a bérleti szerződés megkötése, a bérletek nagysága és a mezőgazdasági kistermelőkre vonatkozó szabályok érdeklik. Jelenleg többet szeretnének tudni arról, mennyire avatkozhat bele az állam a bérleti szerződésekbe”

 

fogalmazta meg a problémát Daniel J. Kratky, a Szlovákiai Gazdaszövetség (SFD) jogi szakértője. A megművelhető földekhez való hozzájutás alapvető feltétele ugyanis az, hogy mennyire tudják majd a gazdák a szerződéskötés új feltételeivel kapcsolatos adminisztratív terheket kezelni, amelyek közé a kataszteri adatok esetleges változásának figyelése tartozik, illetve az ebből következő okiratok újbóli beadása a hivatalokba a bérelt területre vonatkozólag. És persze, mennyire avatkozik be majd az állam a bérleti szerződések menetébe és áraiba.

 

Az SFD elemzője, Eva Sadovská szerint a Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint Szlovákiában 1,919 millió hektárnyi mezőgazdasági területet tartanak nyilván, ennek 80-90 százalékát a gazdák bérleti szerződések keretében művelik meg – legnagyobb arányban (70,2 százalék) termőterületről van szó, 27 százalékban legelőkről.

 hirdetes_400x285  

 

Pro és kontra

 

Tavaly októberben már a törvény kidolgozásánál komoly bírálatok érték a javaslatot. A gazdák szerint az egész agrárszektort destabilizálhatja – épp a bérelt földek rendkívül magas arányai miatt. A mezőgazdasági minisztérium ugyanakkor azzal érvelt, hogy a kis- és közepes földtulajdonosok és a kezdő gazdaságok kerülhetnek helyzetbe.

 

A legtöbbet vitatott passzus a bérleti szerződés automatikus megújulásának eltörlésére vonatkozik (többek között erre utaltak az SFD szakértői fentebb az adminisztrációs terheknél). Az ugyanis „beavatkozásnak minősül a bérlő jogos várakozásaiba”. Magyarul: aki korábban abban a tudatban kötött szerződést, hogy évről évre automatikusan megújul bérlete, most elveszti ezt a biztonságot.

 

Márpedig a mezőgazdasági termelésben kevés olyan veszélyes körülmény adódhat, mint a kiszámíthatatlanság. Ám az éremnek másik oldala is van.

 

Csereföldek: Az MKP szerint a kormány kiszolgáltatja a gazdákat és a tulajdonosokat az érdekcsoportoknak

 

A bérleti szerződések évenkénti automatikus megújulásának eltörlésével elvileg lehetőség nyílik a kisgazdák és a kezdő gazdaságok előtt, hogy megművelhető földhöz jussanak. Szlovákiában ugyanis az 1989 előtti viszonyok és a politikai ráérősség miatt az agrárszektor még mindig a nagytermelők kezében összpontosul.

 

A tejtermelés 97 százaléka, az állattenyésztés és növénytermesztés 83 százaléka például az 500 hektárnál nagyobb területet birtokló vállalatok irányítása alatt áll.

 

Azt azonban még mindig nem lehet tudni, hogy azok az előnyök, amivel a honatyák indokolták a törvénymódosítást, tényleg megvalósulnak-e. A vélemények ugyanis megoszlanak, emiatt újabb parázs vitákra számíthatunk a törvény gyakorlati alkalmazása kapcsán.

 

Teraz.sk, Pravda.sk, Körkép.sk

Nyitókép:pravda.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!