A Statisztikai Hivatal adatai szerint 2018 áprilisában az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Szlovákiában. Éves szinten az emelkedés 2,9 százalékos.

 

Az infláció gyorsulásának mértéke az elemzőket is meglepte. Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank Czech Republic and Slovakia elemzője szerint Szlovákia 2012 decembere óta a legmagasabb inflációt kénytelen elkönyvelni.

 

Az árak növekedéséhez leginkább az élelmiszerárak emelkedése járult hozzá. Csak áprilisban 0,3 százalékkal emelkedtek, ami éves szinten 5,7 százalékról 5,8 százalékos gyorsulást jelent.

 

 hirdetes_810x300  

Az elemző szerint április – június között várhatóan három százalékon tetőzik majd az infláció. Elsősorban az üzemanyagárak és az olaj világpiaci árának emelkedése, illetve a gyengébb eurónak köszönhetően. A szokásosnál melegebb időjárás ugyanakkor a gyümölcs és zöldségárak csökkenését eredményezheti, ugyanis azok hamarább lesznek elérhetőek hazai termésből.

Koršňák szerint az infláció növekedéséhez az is hozzájárul, hogy a bérek emelkedésének következtében növekszik a fogyasztói kereslet, a háztartásoknál ugyanis több pénz marad.

Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője szerint az áprilisi infláció meghaladta az előzetesen vártakat, így vélhetően nem sikerül tartani a korábban várt, 2,2 százalékos ütemet. 2018 áprilisában az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak 2,9 százalékkal emelkedtek.
teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!