Idén gyorsabban nőnek majd a fizetések Szlovákiában, mint ahogy azt a Szlovák Nemzeti Bank előrejelezte. Legalábbis a Grafton Slovakia ügynökség elemzői szerint, aki Szlovákia 16 ágazatának 230 munkakörében végeztek felmérést.

 

„Előrejelzéseink szerint idén a fizetések átlagban 8 százalékkal növekednek majd, a jövő évben ez némileg mérséklődni fog”

 

idézte Miroslav Garajt az Trend gazdasági napilap internetes kiadása. Az NBS korábban 4,6 százalékos emelkedést jósolt 2017-re, 5,4 százalékosat pedig 2018-ra. A Grafton Slovakia országos felmérésére alapozza az előrejelzését, amely során több mint 1800 alkalmazottat kérdezett meg.

 

Bérháború

 hirdetes_810x300  

 

A felmérés alapján az alkalmazottak értékének emelkedésével számolnak, tekintettel a rekordalacsony munkanélküliségre. Ezzel együtt jár majd egy bérháború kirobbanása a munkáltatók között, akik megpróbálják majd egymást túllicitálva megszerezni a munkásokat. A Grafton szerint azonban bekövetkezhet valamiféle korrekció is: az bérháború eredményeképpen kiderül, meddig hajlandóak elmenni a cégek a munkásokért.

 

Bizonyára lesz egy bizonyos határ, amelyen túl a hazai munkások helyett már érdemes lesz külföldről behívni alkalmazottakat. Az SNS javaslatára bevezetett 13. és 14. fizetésre vonatkozó törvény a cégeket arra ösztönzi majd, hogy az évvégi és évközi prémiumok helyett azt a pénzt az alapbérekre fordítsák. Vagyis egyrészt új munkaerő felvételére, másrészt a régiek alapfizetésének emelésére.

 

Ezzel párhuzamosan a munkások lojalitását biztosító kedvezmények szerepét fokozatosan átveszi a magasabb bér ígérete. Míg korábban a cég irányába való hűség biztosításához elengedőnek bizonyultak a különböző kedvezmények és bónuszok, ma már a felkínált fizetés nagysága hangsúlyosabban esik latba.

 

Szlovákia megadta magát az olcsó, külföldi munkaerőnek

 

Gondban van a gépipar

 

A Grafton azt is kiemelte, hogy mindemellett csökken az új munkaerőtől elvárt szakképzettség szintje is – nyilván azért, mert egyébként sincs elegendő szakképzett munkaerő a piacon.

 

A legérzékenyebb területek a gyártás és tervezés, ezekben az ágazatokban 40 ezer munkás hiányzik jelenleg, 15 ezer állás közvetlenül az autóiparban maradt betöltetlen.

 

Szlovákiában gyártás és tervezés területen 51 ezer külföldi munkás dolgozik, közülük 23 ezren unión kívüli országokból érkeztek. A felmérés alapján Kelet-Szlovákiában megnőtt a Magyarországról érkező munkások iránti igény.

 

Egyes cégek a 50-60 százalékos munkaerő-fluktuációval küzdenek. Ez azt jelenti, hogy az alkalmazottak fele cserélődik egy évben. Próbálnak pályakezdőket is felvenni, de egyre nő az igény a gyártás automatizálása iránt.

 

Nyugat-Szlovákia elveszíti versenyképességét. Lengyelország és Magyarország vonzóbb lehet a cégek számára

 

Nagyot nőttek egyes munkakörökben a fizetések

 

A növekvő verseny felnyomja a béreket. Egy gépgyártó szakmunkás kezdő fizetése 2016-ban 1100-1400 euró között mozgott, idén ez 1200-1700 euróra emelkedett. Egy vezető gépbeállító tavalyelőtt még 1550-2500 eurós bruttó kezdőfizetésre számíthatott, mára ez 2000-2800 euróra emelkedett. ű

 

A hegesztől belépő bére is nőtt a 2016-os 750-1100 euróról az idei 850-1300 euróra.

 

Különleges helyzetben van a logisztika és kereskedelem. Miközben az ágazatokban jelentős nőtt az automatizáció, egyúttal hatalmas a kereslet náluk a munkaerő iránt, főleg a fuvarozás területén.

 

A legnagyobb igény raktárosokból és fuvarszervezőkből van, de nagyon keresik az embereket az ügyfélszolgálati és a raktérgépkezelői munkakörökben is. Épp ebben az ágazatban keresik a legintenzívebben a külföldi munkaerőt. Érthető okokból, fuvarszervezői és ügyfélszolgálati munkakörben alapelvárás a nyelvtudás, akár több idegen nyelv ismerete.

 

forrás: eTrend.sk
forrás: eTrend.sk
forrás: eTrend.sk
forrás: eTrend.sk
forrás: eTrend.sk
forrás: eTrend.sk
forrás: eTrend.sk

 

eTremd.sk, Körkép.sk,

Nyitókép: eTrend.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!