Az Eurostat legfrissebb adatai szerint Szlovákiában a szabad munkahelyek aránya 1,2 százalék (vagyis munkaerőhiány van). Az Unióban legalacsonyabb munkanélküliségi rátával rendelkező Csehország azonban komoly gondban van: a munkahelyek 5,4 százaléka betöltetlen.

 

Ez a gazdaság számára nem jó hír. A gyakorlatban a megfelelő munkaerő hiánya miatt lassul a termelés, a cégeknek megrendeléseket kell visszamondani, vagy jelentősen át kell szervezniük meglévő dolgozóikat  – ám ez ennek is vannak költségei.

 

Csehországnak is megvan a maga programja, amellyel megkönnyíti a harmadik országokból érkező munkások foglalkoztatását. Elsősörban ukránok, filippínók, mongolok és újabban vietnamiak érkeznek Csehországba – a munkáltatók nagy örömére. A szlovákiánál kétszer nagyobb Csehországban hatszor annyi külföldi munkás dolgozik. Számuk 400 ezerre tehető, közülük 55 ezer ukrán állampolgárságú.

 

 hirdetes_810x300  

Uniós összehasonlításban Csehországban a legnagyobb a szabad álláshelyek aránya (5,4 szézalék), Németország a negyedik a sorban(2,9 százalék), majd Magyarország követekzik (2,7 százalék) . Az uniós átlag 2,2 százalékos. Szlovákia hátulról a hatodik (1,2 százalék), tehát munkaerőhiány tekintetében koránt sem állunk olyan rosszul, ahogy azt a kormány sugallja. Összehasonlításképp: a kétszámjegyű munkanélküliségi rátákkal küzdő dél-európai országoknál (Spanyolország, Portugáli és Görögország) a szabad álláshelyek aránya 0,9 illetve 0,7 között mozog.

 

Szlovákiában a legtöbb betöltetlen álláshely (6486) a közszférában van, különös tekintettel a rendőrségre, hadseregre és társadalombiztosítása ágazatra. Az ipari termelésből 5000 szakképzett munkás hiányzik.

 

Hospodárske Noviny

Nyitókép: napi.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!