A német Legfelsőbb Bíróság csütörtökön ítéletet hozott a Szlovák Köztársaság és az Union biztosító anyacége, az Achmea B.V. közötti nemzetközi perben, amely végül az alperes, vagyis Szlovákia javára dőlt el.

 

A szlovák pénzügyminisztérium közlése szerint az egészségbiztosítók nyereségprodukálását tiltó törvény már rég a múlté (a törvényt még a Fico-kormány vezette be, egyike volt populista intézkedéseinek). A bírósági ítélet fényében Szlovákiának nem kell fizetnie kártérítést az Union egészségbiztosítónak, amely a Achmea csoportjába tartozik.

 

A döntés értelmében lezárják a Luxemburgban a végrehajtási eljárást is, ami azt jelenti, hogy feloldják a Szlovákia kárára zárolt 30 millió eurót – a kártérítést tervezett összegét.

 hirdetes_810x300  

 

A tíz éve zajló per végeredménye nem volt előre borítékolt, mégsem okozott nagy meglepetést. Az német Legfelsőbb Bíróságot bizonyos mértékig kötelezte az Európai Bíróság idén tavasszal már Szlovákia döntött. Érdekesség, hogy a perben született legelső döntés 2012-ben még Szlovákia ellen foglalt állást.

 

Szlovákiának máig blokkolva van 29,5 millió eurója

 

Körkép.sk

Nyitókép: vZdravotnictve.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!