Nyitókép: HNonline.sk

 

Németországnak rendelkezik a legmagasabb folyó fizetési mérleg többlettel. Csaknem 260 milliárd euróval több pénz áramlik be az országba adásvétel útján, mint amennyi kifelé megy. A német fizetési mérleg többlete jócskán meghaladja Japánét is. Bár a német folyó fizetési többlet tavaly csökkent, idén az export erősödésének eredményeképp globális viszonylatban megőrizte globális első helyét a mutató tekintetében.

 

Sokan emiatt támadják Angela Merkel német kancellár pénzügyi politikját. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság már évek óta próbál nyomást gyakorolni Németországra, hogy próbálja meg növelni hazai fogyasztását és importját, hogy ezzel – más országok exportját segítve – csökkentse a globális gazdasági egyenlőtlenségeket.

 

 hirdetes_810x300  

A német gazdaság kulcseleme az export, lényegében a német kivitel adja a bruttó hazai termék felét, ami ideális esetben jó dolog, ám nehéz időkben nagyon is visszaüthet. Ha az export – például az autógyártás depressziója miatt – csak tíz százalékkal csökkenne, azzal a német GDP rögtön katasztrofális öt százalékkal zuhanna le.

 

Ennek kockázata pedig viszonylag nagy. Donald Trump plédául a német export nagyságát kritizálva száműzni akarja a német autók színe-javát az amerikai piacról.

 

Toronymagasan az első helyen

 

A német külkereskedelmi többlet csaknem 260 milliárd eurót tesz ki, és már zsinórban harmadik éve a legmagasabb a világon. Japán 153 milliárd euróval a második, Oroszország 103 milliárd euróval pedig a harmadik.

 

A németek folyó fizetési mérlegének többlete már 2011 óta magasabb, mint z Európai Bizottság által előírt 6 százaékos határ (a bruttó hazai össztermék arányában). 2015-ben például 89 százalékos volt, tavaly 7,4 százalékra mérséklődött. Ennek ellenére Németországot nem érik olyan kemény támadások Brüsszel részéről, mint amit például néhány hónapja az olaszok szenvedtek el az államháztartási hiány kapcsán.

 

A német kormányzat persze igyekszik meggyőzni bírálóit, hogy a német gazdaságpolitikának nem célja az állandó pozitív külkereskedelmi mérleg elérése (vagyis mindig többet exportálni, mint vásárolni). Berlin azzal védekezik, hogy a német export meglódulása független piaci folyamatok eredménye.

 

Az érem másik oldala, hogy a folyó fizetési mérleg többletéből adódó költségvetési többletből az elmúlt három évben a német kormány jelentős összegeket költött szociális csomagokra és családtámogatásra, adó- és járulékcsökkentésre.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!