Nyitókép forrása. nasadoprava.sk

 

Az állam gyorsítja a déli R7-es gyorsforgalmi út projektjének megvalósítását, ám a tényleges kivitelezés leghamarabb két év múlva kezdődik meg, így minden a politikai akarattól függ. A szlovák elemzők szerint vannak fontosabb szakaszok is, és nem elég frekventált az útvonal, ám – ahogy az lenni szokott – megint csak országhatárokon belül gondolkoznak.

 

Amint befejezik a pozsonyi elkerülő új szakaszát Pozsonyban, az állam rögtön szeretné elkezdeni az R7-es déli gyorsforgalmi út megépítését, amely négy év múlva (a jelenlegi tervek szerint) eléri majd Dunaszerdahelyt – írja a Hospodárske Noviny mai számában.

 

A pozsonyi elkerülő R7-es része mintegy 25 kilométernyi gyorsforgalmi utat tesz ki, ehhez építenének hozzá további 21 kilométert Dunaszerdahelyig. A projekt két fázisban valósulna meg: az első, 11 kilométeres szakasz Ollétejedig épülne meg és két év múlva kezdenék el az építkezést. A viszonylag könnyű terep miatt elvileg gyorsan végeznének, és 2023-ban át is adhatnák. A második, 9,5 kilométeres szakasz Dunaszerdahely déli elkerülője lenne és Gelléig tartana. Elvileg 2023-ban kezdenék  el és 2026-ra fejeznék be. A két szakasz együttes költsége 210 millió euró, vagyis kilométerenként nagyjából 10 millió euróba kerül az R7-es első két fázisa.

 hirdetes_810x300  

 

Forrás: D4R7.sk

 

Hájos: Szükség van rá

 

Az INEKO társadalomkutató intézet elemzője, Ján Kovalčík a Hospodárske Noviny megfogalmazásában „csak ingatta a fejét” a projektet látva. Szerinte ugyanis Szlovákiában sokkal fontosabb szakaszok is vannak, akik hosszú évek óta várnak befejezésre vagy épp tényleges kivitelezésre.

 

„A határidő irreális, nem számol a projekt még hátralévő előkészítési feladataival, és azzal meg végképp nem, hogy a Nemzeti Autópálya Ügynökségnek sokkal fontosabb projektjei is vannak, amelyeket hamarabb kéne befejezni”

 

fogalmazott.

 

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármeste a szlovák gazdasági lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a régió lakosai akarják és szükségük van a gyorsforgalmi útra:

 

„Mikor a ’90-es években munkába járta Pozsonyba, az út nagyjából fél órát tartott. Ma a sofőröknek gyakran még másfél óra sem elég, miközben csak egy 50 kilométeres távolságról van szó”

 

mondta. Hozzátette, hogy a 63-as főúton így is egyre több kamion halad keresztül, amit a Révkomáromban megépülő új Duna-híd csak fokozni fog.

 

Rohamtempóban bírálná el a kormány az autópálya-tendereket

 

Nem frekventált. De csak egyelőre

 

A szlovák szakértők szerint a déli gyorsforgalmi út ellen szól, hogy nincs akkora frekventáltsága, mint más, megépítésre váró szakaszoknak. Naponta legfeljebb 9 ezer kamiont számol a forgalomfigyelő. A sokat emlegetett kiszucai vonal ennek háromszorosát produkálja.

 

Ahogy azonban az lenni szokott, a szlovák szakértők megint nem számolnak bele fontos infrastrukturális változásokat, amelyek a következő években valósulhatnak meg. Nem csak a két Komáromot összekötő hídról van szó. A magyar állam komolyan fontolóra veszi a medvei híd kiszélesítését, amely kétszer két sáv létrehozását jelenti, mert a jelenlegi formában a híd elérte forgalomáteresztő-képességének határát.

 

Bugár a Körképnek: Nem tudtam az R7 nyomvonaláról, amikor megvettem a gyorsforgalmi út körüli telkeket

 

A medvei híd felújítása pedig csak egy része a magyar kormány azon terveinek, hogy gyorsforgalmi úttal kösse össze Budapestet és Győrt Dunaszerdahellyel és így Pozsonnyal. Természetesen ennek megvalósulása a határ szlovákiai oldalán nagyban függ majd a politikai akarattól, hiszen az utat a határig a szlovák államnak kellene megépítenie.

 

Kérdés, lesz-e politikai akarat. Idén lejár a koalíciós szerződés érvényessége, a koalíciós pártok viszonya pedig kiszámíthatatlan. Szeptembertől gyakorlatilag elkezdődik a 2020-as parlamenti választások kampánya, jövőre pedig új kormány alakul, ki tudja, milyen összetételben. A Most-Híd a parlamenti küszöb közelében mozog, koalíciós potenciálja pedig egyre kisebb, az MKP pedig nem ért el áttörést az elmúlt három évben, ráadásul komoly presztízsveszteséget szenvedett el Menyhárt József elnökjelölti visszalépésével.

 

Tarthatatlan a medvei híd állapota, Magyarország négysávos megoldáson gondolkodik. Három verzióval számolnak

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.