Nyitókép forrása: swissinfo.ch

 

A kormány a fizetések egy részének átfizetésével kerülné el gazdasági válság esetén a munkanélküliség növekedését, de ez az intézkedés kizárólag az autógyártókra vonatkozna – derül ki a Hospodárske Noviny szlovák gazdasági lap mai cikkéből.

 

Német minta alapján az állam átvenné a bérköltségek egy részét az autógyáraktól, hogy a recesszió begyűrűzése esetén ne nyúljanak a tömeges elbocsátások eszközéhez. Márpedig a szakközösség nagy része tényként kezeli, hogy csak idő kérdése, mikor robban ki egy újabb gazdasági válság. Szlovákiai gazdasági körökben már korábban szó volt arról, hogy újraindítanák a roncsprémium programját. Közben a pozsonyi Volkswagen gyár sorsa, vagy legalábbis működésének módja is bizonytalanná vált a globális autóeladások csökkenése okán. Csak ebben gyárban több mint 14 ezer alkalmazott dolgozik, és közel 3000 ember elbocsátása van kilátásban.

 

A 2008-as válság idején a globális recesszió miatt csökkentek a németországi megrendelések Szlovákiában is, a cégek nem kaptak megbízásokat, ezért elbocsátották alkalmazottaikat. Németországban ugyanakkor nem csökkent érdemben a foglalkoztatottság, mert az állam a „kurzarbeit” módszeréhez folyamodott. Ez a HN szerint azt jelenti, hogy nehéz időszakban az autógyár tetszés szerint csökkenti a munkaidő hosszát, de az állam az eredeti munkaidő szerinti fizetésre egészíti ki a béreket.

 hirdetes_810x300  

 

Recesszió jelei Németországban, a pozsonyi Volkswagennél is kulcsfontosságú időszakhoz érkeztünk

 

Németország mellett Csehországban is bevezették

 

Hogy pontosan milyen módon működhet ez a mechanizmus, azt egyelőre nem lehet tudni, a gazdasági minisztérium hivatalosan csak egy „átfogó intézkedés kidolgozását” ismeri el. Az autógyárak azonban elmondták, hogy még februárban egyeztettek a kormány képviselőivel arról, hogy bérkiegészítéssel segítenék a szakképzett munkaerő megtartását.

 

Németországban a kurzarbeit az 2008-as gazdasági világválságkor került bevezetésre. A gyárak 50 százalékkal csökkentették a dolgozók munkaóráit, ennek ellenére az eredeti fizetés 80-át fizették ki nekik, amelyhez az állam 60-67 százalékot fizetett hozzá. Az intézkedést adókedvezményekkel is megfejelték.

 

Hasonló módszert vezettek be Csehországban is, bár jóval visszafogottabban. Megrendelések hiányában a cégek csökkenthetik a munkaórák számát és a béreket, de csak az eredeti fizetés nagyságának legfeljebb 30 százalékával. A különbözethez az állam 20 százalékot fizet hozzá. Minden egyes erre vonatkozó kérvényt azonban a kormányzat egyedi elbírálás során ítél meg.

 

Baljós árnyak: Pellegrini Németországban lobbizott a szlovák Volkswagen gyár érdekében

 

Jön a válság, gyengélkednek az autógyárak

 

A gazdasági válság valóban közeleg, bár megoszlanak a vélemények annak súlyosságáról. Egyesek szerint ezúttal nem ismétlődhet meg a 2008-as eset, mert most mindenki számít rá, mások szerint a globális gazdaság kulcsszereplőinek sérülékenysége miatt elkerülhetetlen a fájdalmas recesszió, még ha nem is lesz olyan súlyos a helyzet, mint 2008-2009-ben.

 

A márciusi statisztikák szerint az autóipar legnagyobb piacán, Európában tovább csökkent az új autók értékesítésének száma. A legnagyobb országokban kevesebb autót értékesítettek, mint az elmúlt 12 hónapot megelőző években. Persze vannak kivételek. Hét országban nőtt az autóeladások mennyisége 2018 március és  2019 márciusa között. Litvániában egészen elképesztő mértékű, 43,8 százalékkal több új autót regisztráltak, Dániában 33,2 százalékkal többet. Szlovákiában 7,9 százalékkal, Magyarországon 5 százalékkal többet.

 

Az országok, mint Németország (-0,5 százalék), Franciaország (2,3 százalék), Spanyolország (-4,3 százalék), Lengyelország (-3 százalék), vagy Csehország (-12,1 százalék) visszaesést szenvedtek el. A legtöbb vezető autógyártó eladásai csökkentek, a Škodáé is, ellenben a Dacia, a Citroen, a Seat, a Vovo és az Audi még növekedést tudott produkálni.

 

Közeleg a válság, a gazdasági minisztérium újabb roncsprémium programot tervez

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!