Nyitókép forrása: TA3.com

 

Szlovákiában 5,03 százalékra csökkent az állástalanok aránya márciusban, legalábbis, ami a nyilvántartott munkanélkülieket illeti. De mi a helyzet a magyar lakta régiókban.

 

Februárhoz viszonyítva 0,13 százalékkal, tavaly márciushoz képest pedig 0,53 százalékkal csökkent a munkanélküliség országos szintje az Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal összesített statisztikája szerint. Korábban azt jósolták, hogy a foglalkoztatottság bővülése hamarosan eléri felső határát, egyelőre azonban nem kizárt, hogy 5 százalék alá süllyed a nyilvántartott munkanélküliek száma.

 

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a II. Fico-kormány idejétől a szakértők egy része nem ért egyet a statisztikák vezetésével, szerintük a tényleges adatokat szándékosan torzítják (például az abszolvens gyakorlaton részt vevők beszámításával), ezért a tényleges munkanélküliségi ráta két százalékponttal nagyobb lehet a mértnél.

 hirdetes_810x300  

 

Hiába csökken azonban a munkanélküliség, a foglalkoztatottság bővüléséből a régiók nagyon egyenlőtlenül részesülnek. Bár megyék szintjén mindenhol 10 százalék alatt van a munkanélküliségi ráta, járások szintjén továbbra is hatalmas különbségek vannak. A legtöbb nyilvántartott állástalan a Rimaszombati járásban van (16,1 százalék), a legkevesebb a Trencséni járásban (1,7 százalék). a legtöbb szabad munkahely Pozsonyban található.

 

Ami a 16 magyarlakta járást illeti, nyolcban az országos átlagnál nagyobb az állástalanok aránya, négy járásban pedig továbbra is kétszámjegyű a munkanélküliségi ráta. A 16 járás összességét nézve az állástalanok aránya 1,2 százalékponttal nagyobb, mint az országos átlag (6,27 százalék), és 1,7 százalékponttal magasabb, mint az ország többi (északi) járása együttvéve (4,57 százalék).

 

Az északi és déli járások közti foglalkoztatottsági különbség az elmúlt években ugyan csökkent, de még mindig nagy a különbség. Továbbra is minden harmadik állástalan a 16 magyarlakta járásból kerül ki.

 

Adatok: ÚPSVaR

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!