Nyitókép forrása: magyarepitok.hu

 

A Visegrádi Négyek országainak közlekedési miniszterei kedden, Pozsonyban megerősítő nyilatkozatot írtak alá a Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország gyorsvasúttal való összekötéséről. A tervek szerint a négy ország fővárosait 300 km/órás sebességet lehetővé tevő vasútvonallal kötnék össze. Ez lenne a visegrádi gyorsvasút.

 

A projekt kezdeményezője Magyarország volt, Szlovákia némi vonakodás után szintén támogatta az ötletet, bár többnyire az illetékesek többnyire azzal érveltek, mennyivel könnyebb lesz eljutni Prágába…

 

A visegrádi miniszterek a nyilatkozat mellett ismét hangsúlyozták, hogy a V4 egyhangúan ellenzi az uniós büdzsé közlekedési infrastruktúrára szánt részének visszavágását.

 hirdetes_810x300  

 

A miniszterek kiemelték, hogy mind a négy ország ugyanolyan pozitívan tekint a gyorsvasút projektjére.

 

„A szakmai előkészítő bizottságok munkája már megkezdődött, a következő lépés a megvalósíthatósági tanulmány”

 

jelentette ki Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési miniszter, hozzátéve, hogy a gyorsvasúttal a V4-en belüli légiforgalom gyorsaságával fognak versenyezni.

 

A hatástanulmány elkészültéig releváns költségbecslés még nem látott napvilágot. Azt azonban már tudni lehet, hogy a V4 uniós forrásokat is szeretne lehívni a projekt megvalósításához.

 

Érsek említést tett még a közlekedési bírságok határon átnyúló  behajtásának fontosságáról, és uniós szintű törvényi szabályozást sürgetett az olyan sofőrökkel szemben, akik sztrádadíj fizetése nélkül használták az adott ország gyorsforgalmi útjait és autópályáit.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!