Nyitókép forrása: techbyte

 

Az amerikai kereskedelmi minisztérium 90 napra felfüggesztette a Huawei elleni korlátozó intézkedéseket, a „könnyebb átállás érdekében”. Washington szerint így adnak időt az érintett vállalatoknak szükséges intézkedéseik meghozatalára, a minisztérium pedig szintén új saját szabályrendszert akar ez idő alatt kiépíteni.

 

Az intézkedés gyakorlatilag megtiltja az amerikai vállalatoknak, hogy a kínai távközlési óriásvállalattal kereskedjenek, technológiát adjanak el neki vagy licencengedélyt nyújtsanak valamilyen amerikai szabadalomra.

 

A 90 napos türelmi idő így sem nélkül minden ellenőrzést. A korlátozások hatálya alá eső termékek és szolgáltatások exportjához az amerikai cégeknek rendkívüli engedélyt kell kérniük a minisztériumtól.

 hirdetes_400x285  

 

Mások azzal magyarázzák a korlátozások felfüggesztését, hogy az USA alábecsülte a Huawei feketelistázásának költségeit és hatásait. Maga a Huawei is erre figyelmeztetett tegnap, mikor először szivárogtak ki a hírek az új szabályokról.

 

A Huawei-alapító Ren Zhengfei úgy fogalmazott, hogy „az amerikai politikusok jelenlegi lépéseikkel alábecsülik erőinket”. A nagyon ritkán nyilatkozó Ren szerint az utóbbi napok eseményei és az USA korlátozásai „nem lesznek különösebb hatással a cég működésére”, és hamrosan már senki sem tudja majd felvenni a versenyt a Huaweijel az 5G-s technológiák fejlesztése és a hálózatépítés területén.

 

Az intézkedések hátterében az 5G-s technológia piaca áll, amely gyakorlatilag a civil élet minden területét alapjaiba fogja meghatározni néhány éven belül. A jelenlegi 4G-s adatkapacitás többszörösét produkáló ötödik generációs technológia az okosvárosok, önvezető járművek, smart forgalomirányítás, magasan automatizált rendszerek (üzleti életben és a gyártásban is) alapját képezi majd. Az 5G-ben pedig az egyik legnagyobb szereplőnek a kínai Huawei számít, és ez az USA szerint nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel. A Huaweit és kistetvérét, a ZTE-t már korábban is vádolták meg ipari, gazdasági kémkedéssel, termékeikben elhelyezett „kémhardverek” alkalmazásával.

 

További háttérinformáció alábbi cikkünkben: 

 

Huawei-ügy: Amerikai-kínai kütyüháború

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!