Nyitókép forrása: topky.sk

 

Robert Fico és a Smer olyan intézkedést tervez, amellyel a mindenkori nemzetgazdasági átlagbér 60 százalékára növelnék a minimálbér nagyságát. Ezzel nem csak túltesz az európai szocialisták ígérgetésein, de elég nehéz helyzetbe hozza, elsősorban a hazai vállalkozókat.

 

Az EP-választások után a csúcsjelöltek is az európai minimálbér bevezetéséről beszéltek programjukban. Csakhogy ők a medián fizetések 60 százalékában akarták meghatározni a legkisebb törvényes fizetés nagyságát. Szlovákiában a medián bérek (az a bér, amely alatt és felett ugyanannyian keresnek) nagyjából 10 százalékkal alacsonyabbak az átlagbéreknél. vagyis az európai elképzelés szerint a szlovák minimálbér 552 euróra emelkedne bruttóban.

 

A Smer, élén Robert Ficoval a választások közeledtével erre dobott egy lapáttal, és a mindenkori nemzetgazdasági átlagbért venné alapul, ami jelenleg 1023 euró, vagyis a minimálbér nagysága 612 euróra nőne.

 hirdetes_810x300  

 

Paradox helyzet

 

Már az első körben ígért 580 euróra történő emeléssel is elég ellentmondásos helyzetbe kerülnénk. A V4-ek közül a legnagyobb minimálbérrel rendelkeznénk. Csehországban a legkisebb bruttó bér 519 euró, Magyarországon 464 euró, Lengyelországban 523 euró. Mindeközben azonban Szlovákiában a legalacsonyabb az átlagbér nagysága: 1023 euró, míg Magyarországon 1151 euró, Lengyelországban 1196, Csehországban 1260 euró.

 

Nem beszélve arról, hogy az autóipari vállalatok bizonytalan jövője, a saját valuta hiánya, a lakosság adósságállományának növekedése és az ingatlanárak meredek emelkedése miatt igencsak sérülékeny a szlovák gazdaság. Ezt a kormány megfejelné a vállalati környezet kiszámíthatatlanná tételével.

 

Kampányidény: Ficoék parlament elé terjesztik a minimálbérről szóló javaslatukat

 

Miért fáj ennyire?  

 

Hogy konkrét számokon mutassuk be a minimálbér politikai céllal való emelését: ma egy tisztán 430 eurót kereső minimálbéres alkalmazott a járulékok és adók miatt a munkáltatónak 703 eurójába kerül. Vagyis az állam 40 százalékot visz el a munkás megtermelt értékéből. Az új minimálbérrel a munkás nagyjából 490 eurót vihet haza tisztán, miközben a munkáltatónak 820 eurót kell kifizetnie.

 

A Szlovákiában egykor virágzó, ma már hanyatlásnak indult cipőgyártás ágazata nem igazán üdvözli a kormány intézkedését. A Hospodárske Noviny összefoglalója szerint ezeknek a cégeknek több évre előre megkötött szerződéseik vannak, ha nem tudják tartani az árakat a munkabérek emelkedése miatt, akkor vevőik az olcsó kínai termékeket választják.

 

Hasonló a helyzet a mezőgazdaságban is. Épp a minap látott napvilágot a Árért Értéket szlovák állami thinktank elemzése, amely rámutat, hogy a mezőgazdaságban dolgozók 42 százalékát a 10 hektárnál kisebb területen tevékenykedő kistermelők foglalkoztatják. A minimálbér emelése számukra komoly költséget jelent majd, miközben az agrártámogatások 90 százalékát zsebre vágó nagyvállalatok kevésbé érzik meg – egységre lebontva jóval kevesebb embert foglalkoztatnak.

 

Ficoék intézkedése nagy érvágás lesz a pékek számára is, akik már megszenvedték az éjszakai műszak után járó bérpótlék drasztikus megemelését is. Nem a fizetések javulása a gond, hanem hogy a pékek teljesen ki vannak szolgáltatva a kiskereskedelmi üzletláncoknak, akik visszaélve piaci fölényükkel, lenyomják az árakat. Tavaly karácsony előtt a pékek érdekvédelmi szervezete meg is fenyegette az üzletláncokat, hogy beszüntetik számukra az értékesítést, ha nem fizetnek tisztességes árat a pékárukért.

 

Az IMF felmérte Szlovákiát: az összeszerelő-műhelyekre épülő olcsó munkaerő már nem versenyelőny

 

Fico nem a munkásosztályt védi

 

Bár Robert Fico és a Smer a munkások nagy védelmezőjeként szeret tetszelegni, a tények másról árulkodnak. Elég, ha arra gondolunk, hogy a 160 ezer ténylegesen minimálbérért dolgozó ember fizetésemelésével akár 50 millió euróval nőhetnek az állami bevétek a járulékok miatt.

 

A sokmilliós állami dotációval és adókedvezménnyel Szlovákiába érkező autóipari vállalatokat és gyárakat a minimálbér emelése nem igazán érinti, ám azokat a hazai kis- és középvállalkozásokat nagyon is, akik nehezebb időben pakolják össze üzemeiket és hagyják el az országot. Nem szabad elfelejteni, hogy a magánszektorban dolgozó 1,9 millió szlovák állampolgár két harmadát a kis- és közepes vállalkozások (beleértve az egyéni vállalkozókat) foglalkoztatják, nem a nagy állami támogatások árán betelepült külföldi cégek.

 

A minimálbér ilyen drasztikus emelésének foglalkoztatásra gyakorolt hatását ráadásul csak később, a választások után érezzük meg.

 

Gazdasági hidegfront érkezik Németország felől. A szlovák ipar már érzi

Robert Fico a Smernek túl sok, de Szlovákiának már túl kevés

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!