Nyitókép forrása: hnonline.sk/TASR, J. Novák

 

Ladislav Kamenický (Smer-SD) pénzügyminiszter nem szabadít fel forrásokat a Védelmi Minisztérium számára a szliácsi repülőtér felújítására. Az 55 millió euró értékű beruházást saját büdzséjéből kellene kigazdálkodnia a jelenleg még az SNS kezében lévő minisztériumnak.

 

Szerdán jelent meg a sajtóban, hogy Gajdošék négy év alatt, 55 millió euróból szeretnék felújítani a szliácsi repteret, mely a korábban vásárolt amerikai F-16-osok állomáshelye lenne. A védelmi tárca szerint a repülőtér jelenleg nincs olyan állapotban, és nem felel meg azoknak a technikai feltételeknek, melyek mellett működtethetnék az új vadászgépeket.

 

A pénzügyminiszter azonban már augusztus közepén arra szólította fel kollégáit, hogy kezdjenek el spórolni, ugyanis másként veszélybe kerül a kiegyenlített állami költségvetési cél.

 hirdetes_810x300  

 

A Költségvetési Felelősségvállalás Tanácsa is arra figyelmeztetett, hogy ha a kormány nem fogad el kiegészítő intézkedéseket, a közigazgatási deficit elérheti az 1,14 milliárd eurót, tehát a GDP 1,19 százalékát.

 

Emlékeztetőül, márciusban Andrej Danko (SNS) házelnök a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött, ha Pellegriniék elfogadták volna azt az amerikai ajánlatot, mely szerint 100 millió euróból felújították volna a szlovákiai légibázisokat.

 

„Szlovákiának van elég pénze, Szlovákia területén más ország hadserege a gyakorlatokon kívül nem teheti be a lábát”

mondta akkor Danko.

 

A Most-Híd nem érti az SNS hirtelen véleményváltozását

 

hnonline.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!