A 64 éves korban meghatározott nyugdíjplafonról szóló alkotmánytörvény életbe lépésével megszűnik az eddigi, automatikusan kiszámított nyugdíjkorhatár is Szlovákiában
A jövőben minden évfolyam számára egy táblázat határozza majd meg, hogy mikor tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ez a táblázat a szociális biztosításról szóló törvény melléklete lesz. Az erről szóló módosító javaslatot Ľubomír Vážny (Smer) nyújtotta be a parlament szociálisügyi-bizottságának ülésén.
Vážny így a szociálisügyi minisztérium javaslatának tesz eleget, mely a gyerekneveléstől teszi függővé a csökkentett nyugdíjkorhatárt. Erre a 64 évben meghatározott nyugdíjplafon miatt van szükség.
Mint ismert, júliustól egységesen, 64 éves korban megy nyugdíjba minden, 1960 után született nő, illetve 1966 után született férfi.
A 64 éves kor tehát a férfiakra és a gyermektelen nőkre vonatkozik. Egy gyermek esetén a nő nyugdíjkorhatára 63 év 6 hónap, két gyermek esetén 63 év, 3 és több gyermek esetében pedig 62év 6 hónap.

Szakértők figyelmeztettek, hogy a nyugdíjplafonról szóló alkotmánytörvény mintegy 10 százalékkal alacsonyabb nyugdíjakat eredményezhet.
Vážny most a szociálisügyi tárca figyelmeztetésére reagált, miszerint meg fog kelleni oldani az 1958, 1959, 1960-ban született kétgyermekes anyák esetében a nyugdíjkorhatár ugrásszerű emelkedését.
Javaslatának elfogadásával megszűnik az átlagéletkor alapján minden évben a Statisztikai Hivatal által meghatározott nyugdíjkorhatár. Ezt nevezték nyugdíj automatának.
Vážny ehelyett azt javasolja, hogy egy, a törvény mellékleteként szolgáló táblázat határozza meg minden évfolyamra nemek és a felnevelt gyermekek száma szerinti nyugdíjkorhatárt.
Az 1958-ban született nő esetében például a nyugdíjkorhatár 62 év 8 hónap. Ha legalább egy gyermeke volt, akkor 62 év 7 hónap, öt és több gyermek esetén a nyugdíjkorhatár 59 év.
Az 1966-ban és azután született nők esetében a nyugdíjkorhatár 64 év, egy gyermek esetén 63 év 6 hónap, öt és több gyermek esetén 62 év és 6 hónap.
A törvény ezen kívül meghatározza a gyermeknevelés fogalmát. Az egyik feltétel, hogy a biztosítottnak legalább 10 évet nevelnie kellett a gyermeket, amíg a gyermek el nem éri a felnőttkort. Vagy legalább öt évet kell nevelnie a gyermeket, amennyiben a gyermeknevelés a gyermek nyolc éves kora után kezdődött.
Ugyanannak a gyermeknek a nevelése a házaspár bármely tagjánál beszámítódhat, de csak egyiküknél, és a nő elsőbbséget élvez. Férfiak esetében egyéb élethelyzet vehető figyelembe a nyugdíjkorhatár meghatározásánál, ilyen például az édesanya halála.
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Katalin
2019. szept. 10. 21:45Nem is értem, hogy hova emelik a nyugdíj korhatárt, amikor amúgy is kihaló félben vannak az 50, 60 éven felüliek. Vagy pont arra megy ki a játék, hogy ne kelljen nyugdíjat fizetni senkinek. Régebben 55 éves korban mehettek a nők is nyugdíjba, s akkor még nem éltek ekkora nyomás, stressz alatt az emberek. Miért pont a mostani 50, 60 éves korosztály szívja meg a késői nyugdíjba menetelt?
Zsuzsa
2019. szept. 11. 21:59Aki dolgozott keményen. Rendesen nevelte gxermekeit annak az 55 év pont ideális volt Sajnos egyre több betegség eléri már az ilyen idős nőket. Betegen, minden fáj, táppénzzel tüzdelve a mumkahelyről is lkiutálják.
Valtner Istvánné
2019. szept. 12. 00:05Mi van a nöknél 4o éves munkaviszonnyal?
A kommenteket lezártuk.