Nyitókép forrása: thjakartapost.com

 

Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) legutóbbi kimutatása szerint az év első nyolc hónapjában 3,2 százalékkal kevesebb autó került bejegyzésre Európában, mint a tavalyi év azonos időszakában. A trend egyértelműen negatív, bár ezen nem szabadna meglepődnünk. Ami azonban valóban figyelemre méltó, hogy az autóipari válság immáron kezd meglátszani az európai foglalkoztatásban is.

 

Közben hatalmas erőforrásokat fordítanak az autógyárak az elektromobilitás felfuttatására, és az elektromos autók gyártásához szükséges ellátási lánc (nyersanyagok, elemek, gyártási kapacitás) kiépítésére illetve átszervezésére. Az igencsak ambiciózus gyártási tervek Achilles-sarka immáron nem a munkaerő, hanem az akkumulátor-ellátottság. Az globális akkumulátor-gyártó kapacitás mindössze 5,5 százaléka található az EU-ban.

 

Hanyatló kilátások

 hirdetes_400x285  

 

Az ACEA kimutatásában látható évközi 3,2 százalékos csökkenés nem tűnik katasztrofálisnak, ám a trend egyértelműen negatív, amit a nagy autóipari beszállítók be is áraznak a maguk módján. Természetesen elbocsátásokkal. A múlt héten a Continental jelentette be, hogy alkalmazottak 9 százalékát, több mint 20 ezer embert bocsátja el 2023-ig.

 

A Michelin is bezárja egyik németországi, Bamberg városában lévő gyárát – 2021-ig teljesen leépíti az üzemet, 800 ember nézhet másik állás után.

 

Mindez Szlovákia számára is súlyos veszélyt jelent. Az autóipar adja a szlovák export harmadát és az ipari termelés felét. Az autóipar közvetlenül 150-200 ezer embernek ad munkát, így ha az ágazatra épülő ellátási lánc hirtelen feleslegessé válna, több százezer ember nézhetne új állás után.

 

A nagy autógyártó konszernekre épülő szlovák ipar függősége elképesztően nagy. A fentebb említett Continental Zólyomban 1500 embert foglalkoztat, a Privigyei járásbeli Alsóvesztényben 650 embert. A Profit gazdasági hetilap úgy tudja, hogy ők is megérzik az anyavállalatok által elrendelt tömeges leépítéseket. Puhón a Continental 4500 embernek ad munkát, bár ők hivatalosan még nem számolnak elbocsátásokkal.

 

Ellenben a Pozsonyi Volkswagen „átszervezés” keretében 1400 alkalmazottjától válik meg, 1600 embert a cégen belül helyeznek át másik munkakörbe (már amennyiben megfelel nekik az óraszám, kereset és időbeosztás függvényében).

 

Tömeges elbocsátásokra készül a Continental

 

Kutyaszorítóban

 

Egyértelmű, hogy most bosszulja meg magát az autóipari ágazat mindenek feletti támogatása és előtérbe helyezése, miközben a hazai kis- és középvállalkozások helyzete fokozatosan romlott a bürokratikus terhek és az egyre emelkedő adóék miatt.

 

A szakértők szerint nagyjából egy év, mire a nyugaton tapasztalható válság szemmel látható tüneteket produkál majd Szlovákiában is. Az autóipari ágazat szereplőinek szlovákiai érdekvédelmi szervezetei ezért igyekeznek nyomást gyakorolni a kormányzatra, hogy „rugalmasabbá” tegyék a munkapiacot és javítsanak az oktatás helyzetén. Magyarul: tegyék olcsóbbá a munkaerőt és könnyebbé az elbocsátásokat, és költsenek többet az oktatásra, hogy az igazodni tudjon az új elvárásokhoz.

 

Akár kibontakozik ugyanis az autóipar válsága, akár nem, az elektromobilitás és a gyárak automatizációja (robotizációja) be fog gyűrűzni Közép-Európába is. Szlovákia pedig nincs felkészülve, hogy emberek tömegeit képezze át gyártósori munkásból valamelyik magasabb hozzáadott értéket képviselő (és így jobb keresetet jelentő) szakemberré.

 

Ráadásul közelednek a választások, amely miatt a botránytól botrányig bukdácsoló kormánypártok nagy költekezésbe kezdtek.

 

A NISSAN világszerte 12 500 alkalmazottjától válik meg

 

Az elektromobilitás lenne a megváltás?

 

Az új trend szerint az elektromos autózás hozhatja el a megváltást az autóipar számára. Az elektromobilitás azonban nem újkeletű dolog (az első elektromos autó száz évvel ezelőtt készült), és elsősorban nem környezettudatosságot jelent, hanem megtakarítást.

 

Az elektromos autókban harmadával kevesebb alkatrész található, mint egy hagyományos belsőégésű autóban. Értelemszerűen nagyjából ennyivel, vagyis 30 százalékkal kevesebb munkaerő kell a gyártásához. Durván leegyszerűsítve, az elektromos autó gyártására való áttérés Szlovákiában közel 50 ezer ember állását veszélyezteti (közvetlenül).

 

Másrészről, új szolgáltatási ágazatok jönnének létre. A magasfeszültségre működő autók szervizelése, a töltőállomások telepítése, az ehhez kapcsolódó fizetési szolgáltatások, mind új munkahelyeket teremtenek.

 

Csakhogy – és itt jön elő ismét az oktatás kérdése – az elektromos autók szervizelését csak mechatronikai ismeretekkel rendelkező személyek végezhetik. Az töltőhálózat kiépítéséhez, kezeléséhez komoly programozási ismeretek kellenek, miközben Szlovákiában épp az IT-szakemberekből van leginkább hiány. És egyébként is, az elektromos autók vásárló-barátabbá tételéhez jóval szerényebb autóárakra és már kiépített töltőállomásokra lenne szükség.

 

Összességében tehát, Szlovákia egyáltalán nincs felkészülve a belsőégésű motorok bukására. A küszöbön álló autóipari válság pedig közel sem annyira fájdalmas, mint az azt követő ipari változásban való lemaradás. Az elektromobilitás ugyanis nem megoldást kínál a jelenlegi helyzetre, hanem teljesen új irányt jelent.

 

Itt a kormány csodaszere gazdasági válság ellen: átfizetnék a bérek egy részét az autógyártóknak

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.