Nyitókép: hnonline.sk

 

Mintegy 1500 munkahely létesülhet a kassai régióban hamarosan, ami rendkívül jó hír azután, hogy az U.S.Steel acélóriás tömeges elbocsájtásokra készül. A jelek szerint Kassától mintegy 15 kilométerre, a Lapispatakújtelep (Nová Polhora) közelében épülő logisztikai központban találhatnak majd munkát az az iránt érdeklődők. 

 

Ez lesz a logisztikai parkot létrehozó P3 Logostic Parks első projektje a Kassa-környéke járásban, ahol 9 százalékos a munkanélküliség, miközben a környező járásokban 5 százalék alatt mérik az állástalanság mértékét.

 

„Ha ez a projekt teljesíti a hozzá fűzött reményeket, ez lesz az egyik legnagyobb beruházás, melyre az utóbbi időkben a megyében sor került.”

 

 hirdetes_810x300  

nyilatkozta a projekttel kapcsolatban Rastislav Trnka kassai megyefőnök a HN-nek.

 

A P3 már három logisztikai központot üzemeltet Szlovákiában, terveik szerint a projekt kiépítésének első fázisa már jövőre kész lenne. A logisztikai központban két nagy csarnok lenne, az egyikre pedig már találtak is bérlőt.

 

A C.S. Cargo nemzetközi logisztikai és disztribúciós vállalatról van szó. A cég jövő év első negyedévében foglalhatja el helyét a logisztikai központban. Az első hírek szerint mintegy 50 szakképzett munkatársnak kínálnak munkát.

 

„A Kelet-Szlovákiai régió nem idegen számunkra, már 12 éve működünk itt.”

 

nyilatkozta Igor Káčer, a C.S. Cargo Slovakia vezérigazgatója, aki azt is kiemelte, hogy 2020 egyik legfontosabb témája számukra a térségben való bővülés.

 

Kétszer 13-ezer négyzetméter

 

A logisztikai park két csarnoka egyenként 13-ezer négyzetméteres alapterületű lesz, miközben mind a két épület teljesíti az A-kategóriás környezetvédelmi standardokat.

 

Peter Jánoši, a P3 Logistic Park Szlovákiáért felelős igazgatója szerint a központban található helyiségeket olyan cégek és befektetők fogják használni, akik a könnyű gyártás, az autóipar, a kiskereskedelem, az e-commerce, a logisztika és disztribúció területén tevékenykednek.

 

Arról, hogy milyen konkrét üzemek lesznek a logisztikai parkban, vagy hogy mennyire tehető a beruházás mértéke, nem akart konkrétumokkal szolgálni, részben a bérlők kívánságára hivatkozva.

 

Elmondása szerint a park kiépítésének első fázisa meghaladja majd a 10 millió eurós értéket, miközben hozzátette, hogy van potenciál a park későbbi bővítésére is.

 

A község örül a beruházónak

 

Lapispatakújtelep polgármestere, Anton Šimčák szerint a község mindenképpen jól jár a beruházással. Reményei szerint a község bővülése, az új lakóházak és középületek építése valamint az ipari park által kínált munkalehetőségek nyomán vonzóvá válik településük a családok számára.

 

Nem ez az egyetlen projekt

 

Kassa megyében mindazonáltal nem a P3 most épülő ipari parkja az egyetlen ilyen projekt, amelynek építése idén vette kezdetét. A kassai repülőtér mellet két csarnokot építenek egy mintegy 8 hektáros területen. A projektet az a Panattoni Europe nevű beruházó építi, akinek már vannak ipari parkjai Németországban, Csehországban és Lengyelországban is. A beruházás értéke a jelek szerint eléri a 30 millió eurót.

 

A Kassa-környéke régióban a most épülőn kívül találunk még két másik ipari parkot is – az egyiket Nagyidán, a másikat pedig Kenyhec (Kechnec) községben.

 

Szlovákiában egyre több ipari park ad munkát az embereknek. Ezeket a beruházók főleg a szállítási csomópontok közelében építik meg. A legtöbb ipari parkot Pozsony és Nagyszombat vonzáskörzetében találjuk, miközben a magasabb munkanélküliséggel rendelkező járásokat nem túlzottan preferálják a befektetők részben az autópályák hiánya miatt.

 

Körkép.sk, hnonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!