Nyitókép forrása: illuszráció/cas.sk

 

A tavalyi évben is kaptak kiválasztott cégek jelentős állami támogatást vagy közvetlen kifizetés vagy adómentesség formájában. A Hospodárske Noviny gazdasági lap a múlt év végén hozta nyilvánosságra a listát, mi most azonban nem a támogatásokban részesülő cégeket vettük górcső alá, hanem a kapott támogatások földrajzi eloszlását.

 

A cégeknek nyújtott állami ösztönző támogatásokat rendszerint vállalatbővítési projektekre kapják a cégek, ezek járnak ugyanis foglalkoztatás-bővítéssel is. Persze, olyan esetre is volt már elég példa, amikor egy céget a munkahelyek megtartása érdekében támogatott az állam.

 

Összesen kettő, az is keveset

 

 hirdetes_810x300  

Szomorú tény, hogy a hat kedvezményezett közül mindössze két cég volt, amelyek a leszakadónak minősülő déli járásokban akartak befektetni és munkahelyeket teremteni. Annak ellenére, hogy a Munkaügyi Hivatal legfrissebb (2019 októberi) listája szerint a 79 szlovákiai járásból 20 leszakadó régiónak minősül.

 

A Schur Flexibles Moneta csomagolóanyagokat gyártó vállalat tőketerebesi bővüléséhez az állam 220 ezer eurós beruházási támogatással járult hozzá (vagyis egy berendezés megvásárlását támogatja). A beruházás 15 új munkahelyet jelent.

 

2018 ezer euró értékű eszközbeszerzési támogatásban részesítette a Gazdasági Minisztérium a Lopas nevű, ökoházakkal foglalkozó céget is, amely termelését Losoncon bővítette 17 új munkahelyet hozva létre.

 

És itt meg is állhatunk, ugyanis

 

összesen 438 ezer euró értékben mindössze 35 új munkahely létrehozását volt hajlandó támogatni a kormányzat a tavalyi évben a déli területeken és a többi leszakadó térségként nyilvántartott járásokban együtt.

 

A kormány már tudni véli, hogy akarja kihúzni az autóipart a kátyúból

 

Brutális mértékű aránytalanság

 

Ezzel szemben 10,7 millió euró értékű állami támogatással és adókedvezménnyel 503 új munkahely létrehozását ösztönözték olyan járásokban, amelyeknek egyébként jól megy a sora.

 

Gyetván az Intercable 2,5 millió eurós jövedelemadó-kedvezményt kapott, hogy elekromos autó-alkatrészgyárat létesítsen 7,1 millió eurós beruházás keretében. Összesen 239 új munkahely jöhet ott létre.

 

Alsókubinban a Miba Sinter Slovakia 3,2 millió eurós adókedvezmény mellett 14,5 milliós beruházás keretében 160 új munkahelyet hozhat létre.

 

A Porsche Werkzeugbau októberben 2 millió eurós állami támogatást kapott, hogy 34 új munkahely létrehozása mellett Felsőszerdahelyen építsen ki 14 millió euróból egy automatizációs és robotizációs kutatási-gyártási központot. (Csak halkan jegyezzük meg, hogy a robotizáció és automatizáció az emberi munkaerő gyártósori helyettesítését szolgálja…).

 

És végül, másfél millió adókedvezményt és további másfél millió eszközbeszerzési támogatást kapott a Muehlbauer Automation, hogy 2021-ig 12 millió eurós saját ráfordítással technológiai központot hozzon létre a Nyitrai járásban. (Ez lenne listánkon a harmadik magyarlakta régióba irányuló állami beruházásösztönző támogatás, bár már nem tekinthető déli régiónak és a többi járáshoz képest a Nyitrai roskadásig van befektetőkkel).

 

A bezzegország nem bezzegország többé: Magyarország lassan megelőzi a szlovák gazdaságot

 

Fájdalmas különbségek egy teremtett munkahelyre lebontva

 

Ráadásul a leszakadó régiók cégeinek nyújtott támogatások egy teremtetett munkahelyre levetítve sokkal alacsonyabbak. Egyik sem több ugyanis 15 ezer eurónál, miközben az alsókubini cég 20 ezer eurót kap egy plusz munkahelyért, a felsőszerdahelyi Porsche Werkzeugbau üzem nem kevesebb, mint 58 800 eurót vághat zsebre a plusz álláshelyekért, a nyitrai projekthez az állam pedig 42 857 ezer euróval járul hozzá egy teremtett munkahelyre lebontva.

 

Ez már nem csak észak-déli, magyar-szlovák torzulásokból származó diszkrimináció. A kormányzat a gyakorlatban egyáltalán nem törődik a leszakadó régiók felzárkóztatásával, a súlyos milliók oda vándorolnak, ahova eddig is: északnyugatra.

 

Elszalasztott lehetőségek és a fájdalmas számvetés – mit jelent a Samsung tömeges leépítése?

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.