Nyitókép forrása: emerging-europe.com

 

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, kivonul az OTP bank Szlovákiából. A döntés nem annyira meglepő, a magyar bank szlovákiai leányvállalata egyre rosszabb számokat produkált a 2008-as válság óta. Az a napon, mikor bejelentésre került a szlovákiai kivonulás, az is kiderült, hogy az OTP nagyléptékű terjeszkedésbe kezdett Közép-Kelet-Európában.

 

Az OTP 2002-től többségi tulajdonosa a szlovákiai OTP Banknak. Már a bevezető évek után világossá vált, hogy a bank nem tud olyan versenyelőnyre szert tenni, hogy érdemi piaci részesedést szerezzen Szlovákiában. Egyes hírek szerint eladására már rég sor került volna, ha nem szól közbe a 2008-as gazdasági válság.

 

A válság után az OTP piaci helyzete folyamatosan romlott, veszteségei 13 millió eurósra duzzadtak, egy olyan időszakban, amikor a háztartások eladósodottsága egyébként emelkedőben volt. A tavaly nyilvánosságra hozott adatok szerint a szlovákiai OTP piaci részesedése mindössze 1,7 százalékos volt.

 hirdetes_810x300  

 

Távozik az OTP Bank Szlovákiából

 

M§r eddig sem volt stabil a helyzete

 

Csányi Sándor a magyar OTP elnöke szerint a szlovákiai kivonulást épp az indokolja, hogy már hosszú ideje képtelenek voltak 3 százalék fölé növelni piaci részesedésüket. Ráadásul nyereségessége a moldovai leánybank után a második leggyengébb volt. Még albán testvérbankja is megelőzte a listán.

 

Jelenleg az szlovák OTP-nek 18 ezer vállalati és 193 ezer lakáshiteles ügyfele van, ők a jelek szerint hamarosan változásokkal kénytelenek számolni.

 

Ami szlovák bankpiacot illeti, az OTP időzítése aligha véletlen. Miközben Kelet-Európa más országaiban jelentős terjeszkedést vitt véghez, Szlovákiában nem tudott érdemi eredményeket elérni, ráadásul az idei évtől a kormányzat olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek tovább szűkítik az itteni bankpiac nyereségességét.

 

Az kormány ugyanis korábbi ígéretével szemben nem eltörölte, hanem duplájára emelte a bankokra kivetett bankilleték nagyságát. Összesen 290 millió euróval járulhatnak hozzá a költségvetéshez a „szokványos” adónemeken túl. A 0,2 százalékról 0,4 százalékra megemelt illetéket ráadásul a bankok nem a nyereségből, hanem a mérlegfőösszegükből fizetik. Az OTP esetében ez például 5,7 millió eurós pluszkiadást jelentene, ami csaknem fele az eddig felhalmozott veszteségének – szóval a kivonulás racionális döntésnek tűnik.

 

Gazdaságfehérítés, elektronikus fizetési lehetőségek – a Nézőpont Intézet konferenciáján jártunk

 

Általános nehézségek Európában

 

Az európai bankpiac azonban általánosságban nehéz helyzetben van. Nyereséget kellene termelniük, de az Európai Központi Bank ambiciózus (és németek által kikényszerített) inflációs céljai ezt jelentősen megakadályozzák. A kamatok tartósan nulla százalék közelébe süllyedtek, egyes esetekben már negatív a kamatláb. A bankok a kiesést a számlavezetési illetékek emelésével próbálják meg kezelni. Az új lakáshitelekre adott átlagos kamatláb nagysága például tavaly 1,28 százalék volt, ami történelmi mélypontnak számít.

 

Szlovákia ezeket a problémákat azért kerülte (egyelőre), mert a lakosság eladósodottsága folyamatosan emelkedett, vagyis egyre több és több hitelt vettek fel. Most az a bakok számára nehéz helyzet állt elő, hogy miközben az állam különadót vetett ki rájuk, a Szlovák Nemzeti Bank szigorította a hitelfelvétel feltételeit, hogy visszafogja a lakosság eladósodását. Hogy pontosan hova vezet ez az elszálló ingatlanpiac és a csökkenő gazdasági versenyképesség mellett, egyelőre megválaszolhatatlan kérdés.

 

A bankok megint emelik bizonyos banki szolgáltatások díját

 

Az OTP terjeszkedik

 

Ami az anyaországi OTP illeti, a szlovákiai kivonulás ugyanakkor került bejelentésre, mint a bank kelet-európai terjeszkedésének felvázolására. A magyar OTP ugyanis a francia Sociale Generale-tól vásárolta meg a szlovániai piac bő 8 százalékát uraló SKB bankot. A hírek szerint az akvizíció akár 365 millió eurójába is kerülhetett az anyabanknak.

 

Az OTP azonban az elmúlt években rengeteg hasonló akvizíciót vitt végbe, 2014-től összesen 12 új bankot vásárolt fel, ebből hét egyébként a francia SocGen-é volt. Mindegyikben 90 százaléki feletti volt a szerzett részesedés aránya, és mindegyik akvizíció a Balkánhoz kötődik.

 

Új toplista: Ők ma a leggazdagabbak és legbefolyásosabbak Magyarországon

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.