Nyitókép: reprofoto (Facebook)

 

Hamarosan leáll Szlovákia legnagyobb vállalata. A koronavírus miatti munkabeszüntetés az egész Volkswagent érinti az országban, és egyelőre nem lehet megmondani, meddig fog tartani. Erről is tárgyal a mai krízisstáb.

 

Felröppent sajtóhírek szerint a vállalatnál felütötte a fejét a koronavírus, de hivatalosan ezt még nem erősítették meg.

 

Az országban továbbra is (hétfő reggel 10.00 órakor) 61 vírusfertőzöttet tartanak nyilván.

 hirdetes_400x285  

 

„Bíztunk abban, hogy az eddigi hozott kormányzati döntések enyhítik a koronavírus-járvány következményeit és megnyugvást hoznak. Sajnos ez nem következett be. A gyártás leállítása jelen állás szerint ezért a legfelelősebb döntés ,“

 

jelentette ki a Volkswagen Slovakia vezérigazgatója, Oliver Grünberg.

 

Hétfőn még dolgoznak

 

Hétfőn még vélhetően folyik majd a gyártás, beleértve a Volkswagen európai gyárait is, függően attól, hogy az adott országban milyen az aktuális helyzet.

 

Egyúttal azonban már a leállásra készülnek, ami nem megy egyik pillanatról a másikra, hanem folyamatról van szól.

 

„Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a döntés a mi szabad elhatározásunkból születik, és nagyon sajnáljuk, hogy a jelenlegi helyzetben is vannak olyan személyek, intézmények, melyek saját egyéni vagy politikai céljaikra használják fel a helyzetet,“

 

– mondta az autógyár.

 

A pozsonyi és a spanyolországi Volkswagen gyárainak leállását Peter Pellegrini kormányfő már vasárnap kilátásba helyezte.

 

Hétfőn Peter Žiga gazdasági miniszter konferencia-beszélgetést tart a szlovák gazdaság fő szereplőivel az aktuális helyzetről. Egyben megerősítette, hogy a pénzügyi és a gazdasági tárca már dolgozik a csomagon, mely enyhítené a koronavírus-járvány gazdasági következményeit, és hozzájárulhat a károk csökkentéséhez.

 

A pozsonyi VW leállítására vasárnap Pozsony-Dévényújfalu városrészének polgármestere is felszólított. A közösségi oldalán közzétett videóban arról beszél, hogy a gyárban 11 ezer ember dolgozik, és nem hisz abban, hogy be vannak tartva a megfelelő egészségügyi és vírusellenes óvintézkedések

 

„Joggal érezzük veszélyeztetve magunkat. Sokan dolgoznak itt, köztük külföldiek is, akiket nehezen tud ellenőrizni az egészségügyi rendszer,“

 

mondta a polgármester a videóban.

 

 

Volkswagen Slovakia

 

…a szlovák gazdaság egyikalappillére. Az ország legnagyobb vállalata, az államháztartás legnagyobb befizetője. Megalakulása óta Szlovákiában már 4,5 milliárd eurót fektetett be.

 

Pozsonyban gyártják a Volkswagen Touareg, Audi Q7, Audi Q8, Porsche Cayenne, Porsche Cayenne Coupé, Volkswagen up!, Volkswagen e-up!, SEAT Mii electric, ŠKODA CITIGOe iV gépkocsikat. Ezen kívül sebességváltókat, alkatrészeket, alvázakat is készít a konszern többi márkái számára.

 

webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!