Nyitókép: sme.sk

 

Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója, akinek nevéhez, családjához több vállalkozás is kapcsolódik, a minap a szlovák Šport napilapnak adott interjút. Ebben, a DAC futballklubon, és a focit érintő kérdéseken túl egy gazdasági kérdésre is válaszolt.

 

Világit arról kérdezték, hogy sikeres vállalkozóként hogy érzékeli a koronavírust, valamint, hogy szerinte mennyi időre lesz szüksége Szlovákiának ahhoz, hogy gazdaságilag talpra álljon a jelenlegi helyzetből.

 

A csallóközi vállalkozó kiemelte, hogy először is tudatosítanunk kell, hogy Szlovákia egy kicsi piac.

 hirdetes_810x300  

 

„Minden, ami Szlovákiában történek, nagymértékben függ a globális piacoktól. Másképp fogalmazva: az, hogy fog-e nálunk gyártani például a Volkswagen, nem csak az államunk és kormányunk támogatásától függ, hanem elsősorban arról szól, hogy miként döntenek a cég székhelyén, Németországban. Ott határozzák meg, hol és mit fognak gyártani. Szlovákia sehogy sem befolyásolhatja az ilyen történéseket.”

 

Világiék összefogtak a dánokkal – több milliós támogatást kaptak dán mintájú sertéstenyésztésre

 

Világi szerint épp ezért most főleg arra kell koncentrálnunk, hogy azoknak a cégeknek segítsünk, amelyeket értékesnek és fontosnak tartunk, melyeknek hozzáadott értékük van.

 

„Ezeknek kell segítenünk, hogy túléljenek. Később, mikor a gazdaság kezd visszaállni, szükségünk lesz kigenerálni azokat a forrásokat, amelyekből új cégeket támogathatunk.”

 

mondja az ismert vállalkozó, majd hozzáteszi, hogy szerinte ebben az időszakban sok vállalkozás megszűnik, de lesznek olyanok is, amelyek úgy döntenek, hogy a nulláról kezdik.

 

„Ha életképesek akarunk lenni az országunkban, akkor tanulnunk kell belőle. A jelenlegi határlezárások mellett, de úgy egészében is, hihetetlenül fontos elkezdeni rendkívül komolyan venni a kis- és közepes vállalkozóinkat. Mindenekelőtt róluk kell gondoskodnunk, mivel kulcsfontosságú szereplők számunkra ebben a mostani nehéz időszakban.”

 

zárta Világi.

 

sport.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!