Nyitókép forrása: cnbc.com

 

Szaúd-Arábia és Oroszország jöttek ki jól az olajár hétfői zuhanásából, de ez egy pirruszi győzelem csupán, nem lesz sok idejük az ünneplésre – nyilatkozta Dave Ernsberger, a S&P Global PLatts elemzője az amerikai CNBC-nek.

 

Tegnap a nyugat-texasi WTI olaj ára történelmi mélypontra süllyedve, negatív tartományba süllyedt, hordója -37 dollárba került. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a WTI olaj hordónkénti áráért az előadónak kell fizetnie, ha azt akarja, hogy elvigyék tőle.

 

Az eddig még nem tapasztalt összeomlás hátterében az amerikai és más olajraktárak telítődése áll. Egyszerűen nincs hova betárolni a rengeteg fel nem használt kőolajat, amelynek kereslete a korábbi túlkínálat és a koronavírus miatt korlátozások miatt zuhant le (az OPEC eleve túl sokat várt a termelés csökkentésével, a koronavírus miatt pedig töredékére csökkent a lakosság fogyasztása).

 hirdetes_400x285  

 

Az elemző szerit a szaúdiak és az oroszok azért örülhetnek, mert sikerült újra elfojtaniuk az amerikai palaolaj-kitermelés csíráját (a palából csak magas olajár mellett éri meg gyártani). Ám nem sokáig örülhetnek majd a győzelemnek, mert nem csak az amerikai raktárak telnek meg, hanem hetek alatt a világ összes releváns olajtárolója túlcsordul.

 

Márpedig, ha elfogadható szinten akarják tartani az olaj árát, akkor a termelőknek vissza kell vágniuk a kibocsátásukat. Szaúd-Arábia és Oroszország nemrég már robbantott ki olajárháborút azzal, hogy nem tudtak megállapodni a termelés csökkentéséről, jelentős áresést okozva ezzel. Később aztán a Bécsben ülésező, olajtermelő országokat tömörítő OPEC+ csoport abban egyezett meg, hogy napi 9,7 millió hordóval csökkentik a kitermelés mennyiségét.

 

A negatívba forduló kőolajár azonban a szakértő szerint azt jelenti, hogy a napi 9,7 millió hordó kevés lesz. Valószínű, hogy csak a szaúdiaknak kell majd további 6 millióval visszavágnia a kibocsátást. Az OPEC+ legközelebb június 10-én ül tárgyalóasztalhoz.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!