Nyitókép forrás: dw.com

 

Tovább borzolja a kedélyeket a német pénzügyi piac egyik legnagyobb botrányává dagadó Wirecard-ügy. A legfrissebb fejlemények szerint a fintech-vállalatnál nem csak félrekönyveltek közel kétmilliárd eurót, hanem az összeg valószínűleg sosem létezett.

 

Mindössze három nap alatt elveszítette piaci értékének 80 százalékát, miután a cég éves auditján kiderült, hiányzik a mérlegből 1,9 milliárd euró. A német tőzsdeindex harminc mértékadó vállalatához tartozó Wirecard egy hatalmas pénzügyi és PR-rémálom kellős közepén találta magát.

 

Először leváltották az egyik vezető menedzsert, majd azzal próbálták menteni a menthetőt, hogy azt állították, a pénz megvan, csak külföldi partnerbankjaiknál keverhették el. Nem sokkal ezután két fülöp-szigeteki nagybank nyilatkozatot adott ki, hogy a Wirecard nem az ügyfelük, de egyik alkalmazottjuk magánakció keretében hamis dokumentumokat állított ki a bank nevében. Más szavakkal: tagadják, hogy náluk lenne a Wirecard hiányzó pénze.

 hirdetes_400x285  

 

Pillanatok alatt darabokra szedték

 

A német gigacég végül kénytelen volt elismerni, hogy a pénz nem veszett el, hanem kvázi sosem létezett. A piacon három nap alatt szétshortolták a Wiracard részvényeit, és a cég piaci értéke 24,6 milliárd euróról 3,4 milliárdra zsugorodott.

 

Hatalmas pofon volt ez a német tőzsde számára, nem is csoda, hogy BaFin, a német tőzsdefelügyelet  is beszállt a vitába, és továbbra is kitart a Wirecard védelme mellett. A szervezet elnöke, Felix Hufeld az ügyre a „katasztrófa” kifejezést használta, majd kijelentette, hogy a felsővezetés lépéseitől kezdődően minden egyes pénzmozgást át fognak vizsgálni a Wirecardnál.

 

Hufeld részben elismerte saját felelősségét is, mivelhogy a BaFin külön figyelmet szentelt a vállalatnak, tekintve, hogy az egyik legnagyobb német tőzsdére bevezetett cégről van szó.

 

Maga Hufeld tavaly a Wirecard oldalán állt bele egy vitába, amely során be kellett szüntetni a vállalat részvényeinek kereskedését. A Financial Times, majd több más sajtóorgánum a vállalat távol-keleti érdekeltségei kapcsán könyvelési hamisítást és számviteli szabálytalanságokat emlegetett. Kétségtelen, hogy a dolgot sikerült a sajtónak felfújnia, de a BaFin betiltotta a Wirecard részvényeinek shortolását (támadását).

 

Német kulcsvállalat volt, ma már csak bóvli

 

A jelenlegi botrány ezen előzmények folytatása. Kiderült ugyanis, hogy nem csak Délkelet-Ázsiában, de Európán kívül mindenhol a Wirecard nevében csak egy közvetítő cég járt el, a hiányzó pénz pedig ennek a „közvetítő cégnek” a folyószámlája volt, amelyen keresztül aztán hiteleket helyezett ki.

 

Csakhogy a Fülöp-szigeteki jegybank szerint a számlák sosem léteztek, a Wirecard pedig nem tud ezzel ellenkezni, mert nem ő nyitotta azokat, hanem egy Mark Tolentino nevű ügyvéd. Ugyanaz a személy, aki korábban a fülöp-szigeteki elnök, Rodrigo Duterte közeli emberének számított, egy szerencsétlen elszólás miatt azonban kiesett a vaskezű politikus kegyeiből. A pénz, amely a Wirecard könyveléséből hiányzik, talán soha nem is létezett.

 

Jelenleg a nemzetközi hitelminősítők sem hajlandóak besorolást kiadni a Wirecard részvényeire, de már késő: Németország 30 vezető vállalatának egyike mélyen a bóvli kategóriába süllyedt.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.