Nyitókép: dehir.hu

 

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén csütörtökön elfogadta, és ezzel a kihirdetésüket követően nem sokkal érvénybe lépnek az uniós közúti szállítási ágazat reformját célzó, a járművezetők munkakörülményeire, a nemzetközi szállítást végző járművezetők kiküldetésére vonatkozó új szabályok – közölte az uniós parlament csütörtökön.

 

A mobilitási csomag néven ismert új szabályozás célja, hogy felszámolja a versenytorzító jelenségeket a közúti szállítási ágazatban, javítsa a gépjárművezetők szociális és munkakörülményeit.

 

A csomag számos szabályt egyértelműsít, ezzel is segíti, hogy a jövőben a tagállamok egyformán alkalmazzák az uniós előírásokat. Módosulnak a kiküldetésre, a vezetési és pihenőidőre, valamint a kabotázsra, egy adott tagállamban nem honos fuvarozók alkalmi áruszállítására vonatkozó szabályok.

 hirdetes_810x300  

 

A munkáltatónak gondoskodnia kell szállásról

 

A fuvarozó cégeknek úgy kell megszervezniük a nemzetközi áruszállításban a járművezetők munkáját, hogy a sofőrök három vagy négy hetente haza tudjanak menni. Nem lehet a vezetőfülkében tölteni a kötelezően előírt heti rendes pihenőidőt, a munkáltatónak gondoskodnia kell a megfelelő szállásról a pihenéshez.

 

A határátlépést rögzíteni fogják a járművek tachográfjai, így ellenőrizhető lesz, hogy egy ország területén belül ugyanazon járművel végzett két kabotázsművelet között betartották-e a kötelező négy napos várakozási időt. Ez azt biztosítja, hogy ne legyen mód a kabotázs szabályait alkalmazva rendszerszerűen fuvarozni egy adott országban.

 

A gépjárműveknek legalább nyolc hetente vissza kell térniük a cég központi telephelyére. Megszűnnek a járművezetők díjazásában tapasztalt korábbi méltánytalanságok, a jelentős eltérések. Végezetül egyértelműen kiküldési helyzetnek minősül a kabotázs és a nemzetközi áruszállítás. Kivételt képez ez alól, ha a jármű be- vagy kirakodás nélkül halad át egy országon, és ha csak két ország között végez szállítást, még ha közben kétszer meg is áll be- vagy kirakodás céljából.

 

Deli: A mobilitási csomag elfogadása rövidlátó és ésszerűtlen döntés

 

Deli Andor fideszes EP-képviselő az MTI-nek nyilatkozva a mobilitási csomag elfogadását rövidlátó és ésszerűtlen döntésnek nevezte. Véleménye szerint a jóváhagyott jogszabályok bürokratikus többletterhet rónak a közép- és kelet-európai fuvarozási vállalatokra, ami csökkenti versenyképességüket. Ennek haszonélvezői az unión kívüli országok fuvarozói lehetnek.

 

„A nyugati tagállamok kezdetektől fogva az általuk már alkalmazott piacvédő intézkedéseket kívánták uniós jogszabályi szintre emelni, a közép- és kelet-európai versenytársak visszaszorítása”

 

– fogalmazott.

 

A koronavírus-járvány megmutatta Európa sebezhetőségét. A mobilitási csomag pedig még tovább fogja növelni a kiszolgáltatottságot annak ellenére, hogy a válság rámutatott az uniós közúti fuvarozók fontos szerepére az ellátási láncban – emelte ki.

 

„Sajnos egyesek sosem tanulnak a hibáikból, a mai szavazás ennek az ékes bizonyítéka”

 

– tette hozzá a néppárti képviselő.

 

Ujhelyi: mesterséges törésvonal jött létre az unió egységes belső piacán

 

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az uniós parlament közlekedési szakbizottságának alelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, a szabályzat elfogadásával mesterséges törésvonal jött létre az unió egységes belső piacán. Teljesíthetetlen adminisztratív terhek és a klímacéloknak teljesen ellentmondó szabályozás lép érvénybe.

 

„A sofőrök szociális helyzetét és munkakörülményeit rendezni kell, de nem olyan módon, hogy protekcionista intézkedéssekkel kiszorulnak a fuvarozási piacról”

 

– fogalmazott.

 

A szocialista képviselő elmondta, mivel a benyújtott jogszabályi módosításokat az EP parlamenti többsége nem fogadta el, „a magyar érdeket is képviselve”, a kelet-közép európai képviselőket összefogva a csomag elfogadása ellen szavazott.

 

A szlovák közúti fuvarozókat tömörítő Česmad Slovakia közösségi hálón közzétett bejegyzése szerint üdvözli, hogy az europarlamenti képviselők elfogadták egyik prioritásukat is, így a „szlovákiai fuvarozóknak nem kell különféle szabályoknak alávetniük magukat”, már ami a kiküldetések és az adott EU-s tagállam minimálbérét illeti.

 

„A szállítmányozók továbbra is a szlovák szabályok szerint alkalmazhatják a sofőröket a tranzit, kétoldalú fuvaroknál”

 

fogalmaztak.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!