Nyitókép: aktuality.sk

 

2021-től előreláthatólag mintegy 40 euróval nő majd a minimálbér mértéke – a mostani 580 euróról 620 euróra. Az erről szóló javaslatot Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter készítette elő. Krajniak egyébként a hosszabb ideje munkanélküliek számára szeretne bevezetni egy 75-százalékos induló-minimálbért is.

 

A jövőre esedékes minimálbér-emelésről szóló tárgyalások határideje a mai nappal járt le. Ez annyit tesz, hogy a szakszervezetek, munkáltatók és a kormány képviselői eddig a napig nem jutnak közös nevezőre, úgy a minimálbér nagyságát az illetékes minisztérium javasolja. Ezt követően a kormány kezében a döntés.

 

Napjainkban körülbelül 121 600-an dolgoznak minimálbérért. Az ő esetükben egy 40 eurós minimálbéremelés havi 30 eurós fizetésnövekedést jelentene.

 hirdetes_400x285  

 

Az induló-minimálbér Krajniak szerint a normál minimálbér 75 százaléka lenne, tehát 465  euró bruttóban, ami tisztán 404 eurót jelent. Ezt az összeget azok kaphatnák, akik hosszabb ideig, több mint egy évig nem tudtak munkát szerezni. Az induló-minimálbér bevezetéséhez a vonatkozó törvény módosítására lesz szükség.

 

A legutolsó adatok szerint Szlovákiában 62 664 főt tartanak nyilván hosszabb ideje munkanélküliként.

 

dennikn.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!