Nyitókép forrása: anadolu

 

Kemény év van mögöttünk, és bár a negatív kilátások után jövőre már pozitív gazdasági bővülést jósolnak a szakértők, nem szabad elfelejteni, hogy nagyon mélyről kell visszahozni a foglalkoztatást, az ipari termelés volumenét. Vannak szektorok, amelyek a járvány ellenére is szárnyalnak, mások történelmi mélységekbe süllyedtek. Nézzük, mennyire.

 

A Politico.eu brüsszeli hírportál közölt néhány grafikont az európai gazdaság állapotáról. Az első az ipari kibocsátás nagyságát hasonlítja össze országonként októberig. A grafikonból jól látszik, hogy a legsúlyosabb visszaesés áprilisban következett be, amikor a járvány tetőfokára hágott, és a tagállamok sorra vezették be a kijárási tilalmat. Ekkor az európai ipari termelés a negyedével, egészen pontosan 27,6 százalékkal esett vissza.

 

A legmélyebbre süllyedő vonaldiagramok között ott van Szlovákia is, amelynek ipari kibocsátása áprilisban 42 százalékkal esett vissza, októberben viszont már csaknem elérte az egy évvel korábbi kibocsátási szintjét. Hasonló volt a helyzet Csehországban, ahol a 35,2 százalékos volt lejtmenet tavasszal, Magyarországon pedig 36,8 százalékos.

 

 hirdetes_810x300  

Szlovákia sebezhetősége egyértelműen arra vezethető vissza, hogy az ipari kibocsátás magja egyetlen szektorra épül, az autóiparra, amely a koronavírus okozta válság miatt padlóra került.

 

 

A nyugat nagyobbat bukott

 

A következő interaktív térkép arra mutat rá, hogy milyen mértékű gazdasági zuhanásnak voltunk tanúi. Eszerint ugyanis 9 nyugat-európai ország plusz Nagy-Britannia január és október között kevesebbet termelt, mint 2015-ben. A németek a 2015-ös szintjük 89,2 százalékán termeltek, a franciák a 91,2 százalékán. A legrosszabb helyzetbe a németek, franciák, spanyolok és olaszok kerültek.

 

Kelet-Közép-Európában más volt a helyzet. Mivel feltörekvő/fejlődő országokról van szó, az öt évvel korábbi eredményüktől jobbat produkáltak idén is, de nem annyival többet, mint az elvárható lett volna. Szlovákia például a 2015-ös kibocsátás 101,2 százalékát teljesítette, pedig 2019-ben még 113,5 százalékon dübörgött a gazdaság. Magyarország idén január és október között a 2015-ös azonos időszak teljesítményének 106,8 százalékát teljesítette, míg 2019-ben 115,9 százalék volt az arány.

 

 

Vannak ágazatok, amelyek jól jártak

 

A gazdaság egyes szektorai általában megroppantak a koronavírus-járvány súlya alatt, de ez nem mindegyikre volt egyformán igaz. Sőt, vannak ágazatok, amelyek kifejezetten szárnyaltak a legdurvább tavaszi időszak alatt is. Ilyen volt a gyógyszeripar, amely mindössze áprilisban és májusban volt enyhe mínuszban, a többi hónapban 3-25 százalékos bővülést produkált. Viszonylag jól járt az élelmiszeripar és kereskedelem.

 

Ellenben kétszámjegyű visszaesést kellett elkönyvelnie az üzemanyag-gyártásnak, a számítógép-, elektronikai és optikai cikkek gyártóinak, az elektromos fogyasztók gyártóinak, a gépiparnak, fémmegmunkáló szektornak (-35 százalékos mélyvölgyben voltak tavasszal).

 

Rendkívül súlyos veszteségeket szenvedett el a bútorgyártás egész Európában, amely áprilisban a forgalma 51 százalékát vesztette el, és még júliusban is negatív tartományban küszködött. Októberben 5 százalékkal nőtt a forgalom az előző év októberéhez képest. Ez azonban csalóka: a fél évig tartó mélyvölgy tönkretette a vállalkozások cash-flowját, vagyis pénzforgalmát, megroppant a beszállítói hálózat, elbocsátásokra került sor. Kitudja, mennyi időbe telik a járvány előtti állapothoz való visszatérés.

 

A bútorgyártásnál is súlyosabb mínuszokat könyvelhetett el a ruházati cikkeket gyártó cégek, különösen a nagy luxusmárkák. Ennek oka, hogy a vásárlási szokások teljesen a fizikai kontaktusra épülnek.  A ruhák és a luxusmárkák cikkeinél a vásárlás döntése úgy születik, hogy a vevő elmegy az üzletbe, megnézi a ruhát, megtapintja az anyagát, felpróbálja és megnézi tükörben, (stb.).

 

 

Nagy vesztesek

 

Erre a folyamatra a járvány miatt bevezetett korlátozások miatt nem kerülhetett sor, így az ágazat közel 80 százalékos mínuszba került tavasszal, és azóta sem tért magához – októberben még mindig -10 százalékkal kisebb forgalmat bonyolított, mint tavaly ilyenkor.

 

A ruháknál már a csak gépjárműforgalom szenvedett többet: áprilisban 83,7 százalékos, májusban 52,9 százalékos, júniusban 26 százalékos mínuszban járt, októberben sikerült elérnie az előző évi forgalmi szintet, de az addig elmaradt bevételek nagysága hatalmas.

 

A járványnak vannak azért nyertesei is. Az év első tíz hónapjában a járvány miatt 5,1 százalékkal nőtt a gyógyszeripar forgalma, 0,7 százalékkal a fémipari bányászat bevétele. A dohányipar is örülhet: nem nőtt a forgalma, de nem is csökkent, és viszonylag jól járt az élelmiszeripar, amelynek csak 1,3 százalékos csökkentést kellett elszenvednie a 10 hónap alatt.

 

Az év első tíz hónapjának összesítésében az abszolút vesztesek között a nyomdaipar, a gépipar, a textilipar, a fémmegmunkálás, a szénbányászat, a finomítók, a gépipar és a ruházati cikkek ágazata szerepel.

 


Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!