Nyitókép forrása: reuters.com

 

Több mint egymilliárd euró adózás utáni nyereséget ért el az idei első negyedévben a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen.

 

A 2008-ban indított feltörekvő technológiai vállalkozás – startup cég – a hétfőn közölt beszámolója szerint 1,128 milliárd euró (406 milliárd forint) adózás utáni nyereséget ért el a január-márciusi időszakban, az egy évvel korábbi 53,4 millió eurós veszteség után. Az árbevétel 2,048 milliárd eurót tett ki, az előző évi 27,7 millió euró bő hetvenszeresét. A növekedés a Covid-19 elleni – Comirnaty márkanévvel forgalmazott – oltóanyag iránti keresletnek tulajdonítható.

 

A Pfizerrel kifejlesztett készítmény a BioNTech első terméke. Az idén május elejéig mintegy 450 millió adagot szállítottak ki a megrendelőknek. Az év végéig 1,8 milliárd adagra van biztos megrendelés, így a BioNTech 12,4 milliárd euró bevételhez juthat.

 

 hirdetes_810x300  

További megrendelésekre is számítanak, és azzal számolnak, hogy az idén hárommilliárd, jövőre pedig több mint hárommilliárd adagot gyártanak. Az eredetileg daganatos betegségek gyógyítására szolgáló szerek fejlesztésére szakosodott BioNTech a története első 12 évében jelentős részben kockázati tőkéből működött és rendre veszteséget termelt, ami megszokott a biotech startup ágazatban. Fő tulajdonosa – nagyjából 50 százalékos tulajdonrésszel – az alapítók közé tartozó Thomas és Andreas Strüngmann.

 

A világ leggazdagabb emberei között számon tartott német testvérpár a Hexal nevű gyógyszergyártó cégük sikerével került a dollármilliárdosok közé. A Covid-19 elleni vakcina révén világhírűvé vált magyar kutató, Karikó Katalin 2013-ban csatlakozott a nagyjából 1500 embert foglalkoztató céghez. Ugur Sahin társalapító, a BioNTech vezérigazgatója a napokban egy sajtóbeszélgetésen kiemelte, hogy tavaly értek el először nyereséget – az adózás utáni profit 15,2 millió volt a 2019-es 180 millió euró veszteség után -, ezt azonban nem veszik ki a cégből, hanem mind fejlesztésekre, kutatásokra fordítják.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.