Nyitókép: Shutterstock

 

A szlovákiai polgárok júniusban ismét többet fizettek a családi bevásárlásért. A V4-es országok közül továbbra is Szlovákiában a legmagasabbak az élelmiszerárak. A szomszédos Csehországban az átlagos üzletlátogatás 16%-kal, Magyarországon 20%-kal, míg Lengyelországban 30%-kal olcsóbb.

 

 „Egy átlagos négytagú család két kiskorú gyermekkel legkevesebb 330 eurót költ havonta élelmiszerre és alkoholmentes italokra“

 

– jelentette ki Lenka Buchláková, a FinGO.sk gazdasági elemzője.

 hirdetes_810x300  

 

A hétköznapi élelmiszerek sem ússzák meg a drágulást

 

A szakemberek véleménye szerint ez a trend az elkövetkezendő időszakban nem is fog változni, sőt, az alapvető élelmiszerek ára a továbbiakban is növekedni fog.

 

A tavalyi évhez képest a tojás ára 10 centtel emelkedett, de nem kizárt a további áremelkedés sem. A fogyasztók havonta 5 centtel fizetnek többet a tojásért, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jelenlegi 1,56 eurós tojásár ilyen tempóban decemberre elérheti az 1,81 eurót is (10 tojásért).

 

Az áremelkedésért nemcsak a tenyésztőket lehet hibáztatni, hanem a külső körülményeket is. Például az Európa több országában megjelenő madárinfluenzát, illetve a búza árának a növekedését, amely a takarmány részét képezi.

 

Állmi segítség nélkül

 

A tavalyi évvel összehasonlítva idén a hazai polgárok 4 centtel fizetnek többet a kenyérért, de a pékek és a cukrászok már jelezték, hogy tárgyalni fognak az üzletpartnereikkel az értékesítési ár módosításáról.

 

A hazai pékek már több mint egy éve állami segítség nélkül dolgoznak, mert kizárták őket a járványellenes támogatásból. Az állam tétlensége a nyersanyagok árának növekedésével emeli az előállítási költséget, amire a pékek is kénytelenek reagálni.

 

A cukornád esetében is rossz termésre számítanak, így az idei dzsem- és lekvárbefőzés is költségesebb lehet. Jelenleg a cukor kilója 0,73 euró, de nem kizárt, hogy 0,86 euróra emelkedik.

 

Az egészséges életmód sem védi meg a pénztárcánkat

 

Az afrikai sertéspestis miatt a sertéshús értékesítési ára is növekszik. Egy szlovákiai családnak a vasárnapi ebédhez egy kilogramm sertéskaraj nagyjából 5 euróba kerül.

 

Az áremelkedést a vegetáriánusok sem kerülik el, ugyanis a tavalyi évhez képest a gyümölcs ára 5%-kal, míg a zöldség 2,1%-kal emelkedett.

 

7,7%-kal többet fizetnek azok is, akik cigarettáznak és alkohol fogyasztanak, kivéve a bort. A piaci felesleg miatt ugyanis a borászok nem engedhetik meg maguknak az áremelést.

 

A fertőtlenítés miatt még az ebéd is drágább

 

A drágulás a szolgáltatások terén is megfigyelhető. Az árakat a fogyasztói kereslet mellett az ún. higiéniai pótdíjak is a magasba nyomják. A járvány miatt az éttermeknek és a fodrászatoknak higiéniai előírásokat kell teljesíteniük ahhoz, hogy a vendégeik számára nyitva tarthassanak, így a magasabb költségeket az árakba építik bele.

 

A Statisztikai Hivatal adatai szerint idén májusban a fogyasztó 3,6%-kal fizetett többet a kedvenc éttermében mint tavaly.

 

Webnoviny.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!