Nyitókép: TASR/AP

 

Az Egyesült Arab Emirátusokban megnyitották az első olyan automatizált boltot, ahol nem kell sorakozni és szabad pénztárra várni. Az újdonságot az egyik dubaji bevásárlóközpontban mutatták be.

 

A Carreforu hálózatába tartozó kisbolt úgy néz ki, mint egy klasszikus kisbolt különféle termékekkel. Csakhogy egy rejtett és kidolgozott rendszert tartalmaz megszámlálhatatlan mennyiségű kamerával és érzékelővel, amely a vásárlók mozgását követi figyelemmel az egyes polcok között.

 

 hirdetes_400x285  

Azok a vásárlók, akik az okostelefonjukban rendelkeznek a bolt alkalmazásával, szabadon pakolhatják a kosarukba az egyes termékeket, és amikor elhagyják a boltot, öt percen belül megkapják a telefonjukba a vásárlásról szóló igazolást. Ezután az bolt levonja a vásárlótól a fizetséget.

 

Ez az újdonság az Egyesült Államokban már aggodalmat váltott ki a magánszféra védelme kapcsán, hiszen az Amazon vállalat is működtet hasonló futurista boltokat Amazon Go néven.

 

„Így fog kinézni a jövő“ – mondta Hani Weiss, a Majid Al Futtaim vállalat kiskereskedelmi vezérigazgatója. A klasszikus boltokat ugyan nem írja le, de bízik abban, hogy a vásárlás módja megváltozik.

 

Az Amazon már bejelentette, hogy a következő éven a Whole Foods két üzletébe hasonló technológiát fog bevezetni. Azon vásárlók számára, akik a klasszikus módon szeretnének vásárolni, továbbra is meghagyják az önkiszolgáló pénztárakat.

 

 

SITA/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!