Gusztáv
  • HUF: 356.81
  • USD: 1.14
  • 1 °C
  • 7 °C

Hirdetés (X)

Gazdaság

Kína brutálisan ráerősített az elektromos autókra

A túl gyors és látványos növekedésnek azonban veszélyei is vannak

Nyitókép forrása: illusztráció/SITA/AP Photo/David Zalubowski

 

Enyhén szólva is ugrásszerűen megnőtt az elektromos autó iparágába belépő kínai vállalkozások száma a távol-keleti gazdaságban. Miután 2020-ban 78 600 vállalkozás kezdett el ebben a szektorban tevékenykedni, az idei évben, mindössze augusztus közepéig újabb 81 ezer cég választotta ezt a profilt. Így összesen 321 ezren vannak a profilban.

 

A statisztika az “új elektromos járművek” kategóriáját mutatja, ebbe a teljesen elektromos és a hibrid meghajtású autók is beletartoznak. Kína a világ legnagyobb autópiaca, a kormányzat pedig azt az igen ambiciózus célt tűzte ki maga elé, hogy az utakon futó autók 20 százaléka 2025-re elektromos vagy hibrid lesz.

 

A rendkívül sok vállalkozás azonban veszélyezteti a projekt sikerét, legalábbis a pekingi döntéshozók így látják, és a hétvégén jelezték, hogy kevesebb, de nagyobb cégeknek kell stabilitást biztosítania az elektromosautók piacán. Más szavakkal: Peking attól tart, hogy az elektromos autózásra való áttérés veszélyes lufivá alakul, túl sok termelő kapacitás épül ki rá, ami túlkínálatot teremt, a piac pedig a saját súlya alatt összeomlik.

 

Jelenleg a kínai piac legnagyobbjai között a Nio-t, az Xpeng Li Auto-t és a Warren Buffett által jegyzett BYD szerepel. A múlt évben a Huawei, a Baidu és a Xiaomi is szövetségre léptek, hogy saját befektetéssel lépjenek be a piacra.

 

A növekedésnek nyilván van potenciálja: a Nio a tavalyi évben megtízszerezte részvényei árát. Nyilván ehhez a kínai kormány alternatív meghajtás melletti elkötelezettségére is szükség volt. Nemrég pedig a Xiaomi is jelezte, hogy félmilliárd jüant (66 millió euró) kapott, hogy befektessen az elektromos autók fejlesztésébe. Persze a felívelés nem volt állandó.

 

A helyzetet a rengeteg versenytárs hirtelen megjelenése okozta: a Xiaomi részvényei idén 10 százalékkal, a Nio részvényei 22 százalékkal estek vissza.

 

CNBC.com

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket