Nyitókép forrása: AP Photo/Victor R. Caivano

 

Jack Dorsey, a Twitter társalapítója szerint az Egyesült Államokban fokozódni fog az infláció. Konkrétan úgy fogalmazott, hogy „a hiperinfláció minden megváltoztat majd”, és ezzel jóval pesszimistább jövőt jósol, mint a szakértők által emlegetett egyszámjegyű infláció és az esetleges globális gazdasági stagnálás.

 

Dorsey megjegyezte, hogy az amerikai fogyasztói árak harminc éves csúcson vannak, és a helyzet gyorsan sokkal rosszabbra fordul, mint ahogy a döntéshozók feltételezni mernék.

 

Pénteken Jerome Powel, a Fed elnöke (A Federal Reserve kvázi az amerikai jegybank) elismerte, hogy az inflációs nyomás jóval tovább velünk marad ,mint azt korábban jósolták, és a drágulás a jövő évre is átnyúlhat. Ugyanakkor jelezte, hogy a fed hamarosan lezárja a gazdaságélénkítő támogatásait, amelyek felhajtották az inflációt – kérdés, hogy mi lesz a gazdasággal, amikor ezek nélkül a támogatások nélkül kell tovább működnie a koronavírus és az energiaválság szorításában.

 

 hirdetes_810x300  

A teljes képhez azért hozzátartozik, hogy Dorsey érdekelt abban, hogy a hagyományos pénzügyi rendszer és valuták gyengüljenek, ő ugyanis a Bitcoin kriptovaluta egyik nagy támogatója. Ami miatt azonban bekerült a hírekbe, az az, hogy a hiperinfláció szót használta, ami havi (!) legalább 50 százalékos áremelkedést jelentene a gyakorlatban, a pénz elértéktelenedik, elterjed a cserekereskedelem és az alternatív fizetőeszközök. Lehet, hogy ez utóbbi lebegett Dorsey szeme előtt, miközben a hiperinflációról értekezett: arany és ezüst helyett az alternatív fizetőeszköz szerepét átvehetné a Bitcoin is…

 

cnbc.com, körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.