Nyitókép: SITA

 

Az Európai Központi Bank (ECB) hétfőn bejelentette, hogy új eurós bankjegyek kiadását tervezi, melyről a döntés 2024-ben várható.

 

Az ismert és napjainkban használt eurós bankjegyek 2002-től vannak forgalomban, melynek formáját különböző témájú idő- és stílusjegyek alkotják. Főleg ablakok, hidak, folyosók különböző korokból, az adott helyszín és jelkép ábrázolásával.

 

20 év elég volt

 hirdetes_810x300  

 

„20 év után eljött az ideje átértékelni a bankjegyek kinézetét, közelebb hozva azokat korcsoport szerint az európai emberekhez azok származása alapján“

 

jelentette ki az Európai Központi Bank vezetője, Christine Lagard.

 

Hozzátette, hogy

 

„az európai bankjegyek kézzelfogható és látható szimbólumai annak, hogy Európa egységes, és a válságban sem vesztette el vonzerejét.“

 

Az ECB elmondta, hogy bizottságot hoz létre a lakosság véleményének a felmérésére az egész kontinensről, hogy abból inspirálódjanak az új motívumokat illetően.

 

A tanácsadó testületben az eurozóna minden tagja javasolhat szakértőt, majd az ECB vezetése terjeszti elő a motívumok kiválasztott körét.

 

Ezt követően versenyt hirdet a legjobb javaslatokról, melynek végeredményéről az emberek döntenek. Az ECB egyelőre nem pontosította a bankjegycserék pontos időpontját.

 

SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!