Nyitókép: SITA

 

Az elmúlt időszakban a vállalkozók által gyakran használt támogatási forma volt a koronavírus-járvány idején az ún. Elsősegély. Eduard Heger kormányfő és Igor Matovič pénzügyminiszter, illetve Milan Krajniak szociálisügyi miniszter vasárnap bejelentették, hogy a támogatás ismét elérhetővé válik.

 

Az eddigiekhez képest azonban szigorított formában, melyek részletei a következők:

 

Ki kérhet támogatást az államtól a forgalom kiesése miatt?

 hirdetes_810x300  

 

  • Azok az üzlethelyiségek, melyek a járványügyi intézkedések következtében novemberben és decemberben zárva tartanak, és legfeljebb 50 alkalmazottal rendelkeznek.
  • A kérvényt december folyamán lehet beadni. Feltétele, hogy a forgalom legalább 40 százalékkal visszaesett

 

A támogatás neve hivatalosan 3B, és ugyanarról a segítségnyújtásról van szó, mely 2021 január – június között is elérhető volt. Akkor azonban nem volt előírás, hogy az üzlethelyiségnek be kellett lennie zárva, elég volt, ha kimutatta, hogy visszaesett a forgalom.

 

A 3B intézkedés részletei:

 

  • 40 % – 59,99 % közötti forgalomkiesés esetén 450 euró
  • 60 % – 79,99 % közötti forgalomkiesés esetén 630 euró
  • 80 % fölötti forgalomkiesés esetén 810 euró.

 

A jogosultak körét azok a vállalkozók alkotják, akik legfeljebb 50 alkalmazottal rendelkeznek, és november végétől december végéig zárva tartanak.

 

A munkáltató megkapja a hozzájárulást minden alkalmazotti viszonyban levő személyre, aki legalább a hónap felét ledolgozta.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!