Nyitókép forássa: pxhere.com

 

Hétéves csúcsra emelkedett a kőolaj ára az elmúlt héten. Január 19-én a északi-tengeri Brent kőolaj hordónkénti ára elérte a 89,17 dollárt. Az elemzők szerint a drágulás még nem ért véget, és ez minden bizonnyal felhajtja majd az üzemanyagok árát nálunk is.

 

A leggyakrabban tankolt 95-ös oktánszámú benzin ára az év második felében elkezdte megközelíteni az 1,5 eurót literenként, a gázolaj ára pedig 1,384-es átlagárra emelkedett.

 

„A piacok egyelőre kitartanak amellett, hogy a kőolaj iránti kereslet megmarad, ami felfelé löki az árakat. A jelenlegi trend alapján azt várjuk, hogy az árak a hazai benzinkutakon a következő hetekben emelkedni fognak”

 

idézte a 365.bank elemőjét, Jana Glasovát a TASR hírügynökség.

 hirdetes_810x300  

 

A 95-ös oktánszámú benzinért éves összehasonlításban már így is 21 százalékkal többet fizetünk, a gázolaj pedig az egy évvel ezelőtti árához képest 29 százalékkal drágább.

 

Globális hatással bíró okokból nincs hiány, a Trinity bank elemzője, Lukáš Kovanda szerint a Törökország és Irak közötti olajvezeték felrobbanása, a jemeni felkelők Egyesült Arab Emírségek elleni dróntámadása szintén árfelhajtó hatású. Az utóbbi egyébként az amerikai-iráni tárgyalásokat próbálja meghiúsítani, amelyek az Irán elleni szankciók enyhítéséről szólnak.

 

A piac pedig Oroszország és az ukrán helyzet miatt is ideges.

 

Ugyanakkor az is érdekes körülmény, hogy a többi variánstól eltérően a piac úgy véli, hogy a koronavírus Omikron-variánsa nem fogja letörni az energiahordozók iránti keresletet, mint ahogy azt az Alfa, vagy a Delta kitörése idején tapasztaltuk.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!