Nyitókép: SITA/Branislav Bibel

 

A jelenlegi kormánykoalíció 2020 márciusában történő kormányra lépése óta egészen a múlt év végéig, tehet az elmúlt egy évben és kilenc hónapban 3,37 milliárd euróval, azaz 68,5%-kal nőtt az uniós pénzügyi források merítése. A merítés mértéke pedig 17,6 százalékponttal emelkedett. Az európai források leszerződése ez idő alatt 3,56 milliárd euróval emelkedett, azaz csaknem 33%-kal, a szerződéskötések aránya pedig 15,7 százalékponttal lett magasabb. Az uniós források felhasználását tekintve az uniós tagállamok közül Szlovákia hat helyet javítva a 27. helyről a 21. helyre került. 

 

A beruházási, regionális fejlesztési és informatizációs minisztérium adatai szerint a 2014–2020-as programidőszakban az európai pénzek merítése tavaly december 31-ig elérte a 8,28 milliárd eurót, azaz a 49,64%-ot a 16,68 milliárd eurós teljes allokációból. A fentebb említett programidőszakból még nagyjából 8,4 milliárd eurót lehet elkölteni, azaz a források több mint 50%-át. Az uniós eszközök leszerződtetése elérte a 14,41 milliárd eurót, azaz a teljes összeg 86,38%-át. Az európai pénzekre való felhívások mértéke 21,94 milliárd euró volt, ami az allokáció 131,86%-a.

 

 hirdetes_810x300  

A Heger-kormányban elsősorban Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes, beruházási miniszter asszony felelős az uniós forrásokért.

 

„Az uniós források válságkezelése és az öt antibürökratikus csomag, amit a hivatalomba való belépéskor bevezettem, meghozta az eredményét“

 

– mondta Remišová, hozzátéve, az a célja, hogy 2023-ig az összes fennmaradt uniós forrást felhasználják, ezzel is segítve az országot.

 

2020 márciusának végén, tehát az utolsó smeres kormány távozásának idején a 2014–2020-as programidőszakban az uniós források merítése 4,915 milliárd euró volt, azaz az akkori 15,34 milliárd eurós allokáció 32,03 %-a. Az uniós források leszerződése 10,85 milliárd euró volt, azaz 70,69 %. A Fico-kormány idején az uniós forrásokért elsősorban a beruházási és informatizációs miniszterelnök-helyettesek, Ľubomír Vážny és Peter Pellegrini, a Pellegrini-kormányban pedig Richard Raši volt felelős.

 

SITA/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.