Nyitókép: Kirsty Wigglesworth/AP

 

A legnagyobb brit kiskereskedelmi lánc, a Tesco hétfőn óva intett, hogy az élelmiszer-drágulást illetően a „legrosszabb még hátra van“.

 

Ez egyre nagyobb aggodalomra ad okot az ún. megélhetési költség válsága miatt, amit a magas infláció okoz. Az infláció tavaly decemberben csaknem harmincéves maximumra, 5,4 százalékra emelkedett.

 

 hirdetes_810x300  

John Allan, a Tesco igazgatótanácsának elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az elkövetkezendő hónapokban az üzletláncokban a termékek ára átlagosan 5 százalékkal emelkedhet, ami még jobban lefaraghatja a háztartások költségvetését.

 

Nagy-Britanniában áprilistól az alkalmazottak és a vállalatok számára is emelik az adókat. Emellett az energiaszámlák is növekedni fognak, ami a lakosoknak és a telephelyeknek is újabb csapást jelent.

 

 „A legrosszabb még csak most jön, ugyanis az energiaárak emelkedése befolyással van ránk“

 

– jelentette ki Allan, aki úgy véli, hogy az infláció tovább fog emelkedni. Hozzátette: a Tesco mindent tőle telhetőt megtesz, hogy ezt kompenzálja.

 

A brit Szakszervezeti Szövetség (TUC) hétfői közlése szerint az elkövetkezendő hónapokban minden nyolcadik alkalmazottnak problémája lesz azzal, hogy megengedje magának az alapvető tételeket.

 

„Idén áprilisban az alulfizetett munkások millióinak katasztrofális viharral kell szembenézniük“

 

– mondta Frances O’Grady, a TUC főtitkára.

 

„A kormánynak sokkal többet kell tennie azért, hogy a problémákkal küzdő családok át tudják vészelni a nehéz időket“

 

– tette hozzá.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!