Nyitókép forrása: tasr

 

A tagállamok megállapodásra jutottak az Európai Bizottság megszorításokat is tartalmazó téli gáztervéről. Bár korábban minimum hat ország ellene foglalt állást, végül csak Magyarország jelezte, hogy a többség által tető alá hozott változatot nem fogja támogatni. Az egyelőre szövegezés alatt álló dokumentumot azonban mindenki más, köztük a Szlovákia is meg fogja szavazni, ezt a zárt ajtós megbeszélésen Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter jelezte.

 

Az intézkedésről

 

Az energiaügyi/gazdasági miniszterek által tárgyalt eredeti szövegezés vélhetően jórészt változni fog. Az első politikusi nyilatkozatok idején még nem volt végleges a szövegezés, így a nagy sikereket vagy konkrétumokat bejelentő nyilatkozatokat fenntartásokkal kell fogadni.

 

Az eredeti javaslat első körben 15 százalékos önkéntes fogyasztáscsökkentést irányozna elő minden tagállamnak. Kötelezővé akkor válna, ha legalább három tagállam felkérésére az Európai Bizottság gázellátási vészhelyzetet hirdetett volna. Vagyis az Európai Bizottság saját hatáskörében korlátozta volna az egyes tagállamok saját gázkészlete feletti uralmat. Ez némiképp módosult.

 hirdetes_810x300  

 

A megállapodás szerint három helyett legalább öt országnak kell gázellátási vészhelyzetet kérvényeznie, és azt az Európai Bizottság önhatalmúlag nem hirdetheti, hanem a tagállamokat tömörítő Európai Tanácsnak kell rábólintania – minősített többséggel.

 

Cseh kezdeményezésre több kivétel is született – például azon országok esetében, amelyek nem csatlakoznak az európai gázinfrastruktúrához.

 

A Politico brüsszeli hírportál közlése szerint azok a tagállamok, amelyek „túl kicsik ahhoz, hogy érdemben megosszák a kínálatuk jelentős részét”, bizonyos körülmények között 15 helyett 8 százalékos fogyasztáskorlátozásra kötelezhetők csak. Ez azért érdekes döntés, mert az EU tagállamok közötti készletmegosztási szándékára utal.

 

A javaslat mentességet ad bizonyos „kritikus fontosságú ipari ágazatoknak”, ám nem az egésznek. Hogy ez a gyakorlatban hogyan néz majd ki, egyelőre kérdéses.

 

Sulík diadalként adja el a totális kudarcot

 

„A gázfogyasztás csökkentésénél Sulík kivételt harcolt Szlovákia javára” – ezzel a címmel közölte az EiT mai megállapodásáról szóló hírt a TASR szlovák hírügynökség – ennyit elöljáróban az objektivitástól.

 

A szlovák sajtó állítása szerint Sulík „közösen az EU soros elnökségét vivő Csehországgal” kivételeket harcolt ki Szlovákia számára. Például, hogy az elmúlt öt év átlaga helyett az elmúlt egy év fogyasztását veszik alapul a 15 százalékos fogyasztáscsökkentés konkrét meghatározásánál.

 

A TASR közlése szerint a döntés nem érvényes az iparra (ez nem túl valószínű, inkább lehet szó arról, hogy egyes ipari ágazatok kapnak bizonyos felmentés). 

 

Sulík hangsúlyozta az „EU közös fellépésének” fontosságát a kérdésben.

 

Szlovákia támogató szavazata nem volt meglepő, az uniós tervről korábban Eduard Heger is igencsak pozitívan nyilatkozott, pedig akkor még nem is módosították az eredeti tervet. Magyarul: nem lett volna egy kivétel sem Szlovákia javára, ha hat másik tagállam eddig nem tiltakozott volna, miközben a szlovák kormány előre lemondott minden alkupozícióról.

 

Szijjártó: ez a rendelet figyelmen kívül hagyja a nemzeti érdekeket

 

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedd délután, az ülés után tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy az Európai Unióról szóló szerződések az olyan hatásköröket, mint a lakosság és gazdaság energiaellátása nemzeti, tagállami hatáskör, ahogy egyébként a nemzeti kormányok felelősségébe tartozik az energiabiztonság is.

 

„A rendelet jogi megalapozottsága minimum kétséges”

 

jelentette ki. Emlékeztetett, hogy az elmúlt időszakban az orosz-ukrán háború kapcsán számos nyugati vezető politikus nyilatkozott azt a hatást keltve, hogy ők képesek megoldani az orosz gáz nélkül is az energiaellátást.

 

„Úgy gondolom, hogy most többen lebuktak. Azok a nyugat-európai nyilatkozatok, hogy nagy, G7-es, európai uniós országok meg tudják oldani az energiaellátásukat orosz gáz nélkül, az egyszerűen nem igaz.

 

(…) Ahogy egyre közelebb jutunk ahhoz a ponthoz, ahol elválik a valóság a kommunikációtól, tél lesz és fűteni kell, akkor nem lehet azt magyarázni, hogy megvagyunk az orosz gáz nélkül, miközben nincs gáz. Nyilvánvalóan ezt a helyzetet próbálták most megelőzni kommunikáció szintjén a nagy európai országok, és ehhez asszisztált Brüsszel”

 

fogalmazott.

 

„Ez egy megalapozatlan, hasznavehetetlen, végrehajthatatlan, és a nemzeti érdekeket teljes mértékben figyelmen kívül hagyó, pusztán kommunikációs célokat szolgáló, egyes nyugat-európai politikusok hitelességét megmenteni hivatott káros javaslat”

 

mondta, majd leszögezte, hogy Magyarország szempontjából ez „a rendelet teljes mértékben végrehajthatatlan, fizikailag kizárt a végrehajtása„.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.