Nyitókép: SITA

 

Az ápolónők érdekvédelmi szervezete szerint a magas energiaárak miatt előfordulhat, hogy az intézmények a személyzet kárára lesznek kénytelenek spórolni.

 

A kamara szerint a nyári időszakban, a szabadságolások alatt az ápolóknak 150 százalékra kellett teljesíteniük, ami sokszor nagyon nehéz helyzet elé állította az intézményeket. Elmondásuk szerint a helyzet szeptembertől a magas energiaárak miatt tovább romolhat.

 

„Régóta figyelmeztetünk a katasztrofálisan alacsony fizetésekre, miközben az ápolók gyakran hosszan tartóan, sokan egész életen át minimálbérért dolgoznak”

 

 hirdetes_400x285  

– nyilatkozta Dana Grafiková, az Ápolói Kamara elnöke.

 

Rámutatott, hogy az egészségügyi dolgozóknak szánt fizetésemelés nem érinti az ápolókat, így Grafiková szerint azok a szociális intézményekből a kórházakba távozhatnak a magasabb bérek miatt. Hozzátette, hogy nagyon hálásak az egyszeri, 500 eurós juttatásért, az összeg azonban nem fedi a nyolc hónap alatti drágulás pluszköltségeit.

 

Grafiková arra is figyelmeztet, hogy a jutalmat sokan nem is biztos hogy megkapják, annak kifizetését ugyanis a munkáltató nem az elvégzett munkához, hanem a munkahelyen való maradáshoz köti. Az előírás szerint ugyanis az kaphatja meg az 500 eurós jutalmat, aki augusztus 31-én is az adott intézményben dolgozott, miközben sokan a nyár folyamán már távoztak. A kamara vezetője attól is tart, hogy ezt a jutalmat sok intézményvezető csak karácsony előtt, afféle karácsonyi jutalomként fogja kifizetni.

 

SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.