Nyitókép forrása: pxhere.com

 

Még el sem kezdődött igazán az energiaválság, de a Statisztikai Hivatal adatai elég kemény telet josolnak a szlovákiai gazdaság számára.

 

Az infláció nagysága augusztusban elérte a 14 százalékot, és immáron 12 hónapja megállás nélkül emelkedik, megállíthatatlanul. Sőt, fél éve, azaz hat hónapja van Szlovákiában két számjegyű, tehát vágtató infláció.

 

A 22  éve nem látott pénzromlás elsődleges hajtóereje az energia és az élelmiszerek árának emelkedése.

 

 hirdetes_400x285  

A Statisztikai Hivatal közlése szerint a fogyasztói kosár minden szegmense drágult augusztusban az előző év augusztusához képest, a tételek fele pedig legalább 10 százalékkal lettek drágábbak.

 

Az élelmiszerek általában 21,6 százalékkal drágultak, a nem alkaholos italok 14 százalékkal.

 

A kenyér 24,5 százalékkal, a hús 21,8 százalékkal került többe, a tej ára 21,8 százalékkal emelkedett. A tojás 22,9, a gyümölcs 11,8, a zöldség 15,9 százalékkal drágult.

 

A lakhatás és energia ára a másik legfontosabb felhajtóerő: augusztusban az előző év augusztusához képest 16,3 százalékkal emelkedtek. (Megjegyezzük, hogy az energiaválság első hulláma épp tavaly augusztusban kezdett szárba szökni, így most éves összehasonlításban kevésbé látványos számokat láthatunk majd, még ha a pénztárcánkhoz mérve brutálisak is az adatok.)

 

Gyakorlatilag a lakosság minden aktivitás szerinti szegmensét súlyosan érinti az infláció. A megélhetési költségek a dolgozók háztartásai esetében 11,6 százalékkal, az alacsony jövedelmű háztartásoknál 11,7 százalékkal, a nyugdíjasoknál 12,6 százalékkal emelkedtek.

 

És ezzel még nincs vége

 

 

Júliusra a szlovákiai gazdaság minden ágazatában csökkenésnek indultak a reálbérek, vagyis lassabb tempóban emelkednek a fizetések, mint ahogy a megélhetési költségek.

 

Két számjegyű mértékben emelkedtek az átlagfizetések az építőiparban (11,3 százalék, ami 915 eurót jelent bruttóban) és a vendéglátásban (10,8 százalék, 971 euró). A leggyengébben az éttermek esetében emelkedtek a nominál bérek, ott 1,5 százalékos volt az adat, ami szerény 622 eurót jelent bruttóban.

 

Ám 14 százalékos infláció mellett a bérek mögötti vásárlóerő már jóval gyengébb. Értelemszerűen az éttermi alkalmazottak fizetése szenvedte el a legnagyobb leértékelődést (11 százalék), de 8 százalékkal ér kevesebbet éves összehasonlításban a nagykereskedelemben dolgozók bére is. Még az IT és kommunikációs szektor, valamint a gépjárműjavító szektor reálbérei is hat százalékot olvadtak lejjebb. Az ipar esetében az arány 5,8 százalékos csökkenés.

 

És még mindig nincs vége a sornak. Szlovákia legfontosabb ágazata az ipar, amely mind a kivitel, mind a GDP igen nagy részarányáért felelős. A júliusi adatok szerint (amikor még nagy leépítésekről nem lehetett hallani az energiaválsággal kapcsolatosan) 0,5 százalékkal csökkent az alkalmazottak száma. Ez az adat önmagában nem annyira megrázó, ám ha hozzátesszük, hogy júliusban már zsinórban ötödik hónapja volt negatív az ipar foglalkoztatási szaldója, a helyzet több, mint aggodalmat keltő.

 

Körkép.sk

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!