Nyitókép: Körkép.sk

 

A kormány egymilliárd eurót fordít kórházak felújítására és új kórházak építésére az uniós újjáépítési alapból. A Svet zdravia a.s., a rimaszombati kórház működtetője szerint jó esély van arra, hogy e program keretén belül Rimaszombatban egy teljesen új kórház épüljön fel. A megyei közgyűlés a héten döntött arról, hogy megtámogatja Rimaszombat ezzel kapcsolatos igényét. Erről, és a folyamat részleteiről számoltak be a Szövetség-Aliancia járási vezetői, megyei képviselői és képviselőjelöltjei sajtótájékoztatójukon Rimaszombatban, a Csillagházban.

 

Halász Attila, a Szövetség-Aliancia járási elnöke bevezetője után MUDr. Juhász Péter főorvos, megyei képviselő ismertette a megyei közgyűlés határozatát. Eszerint a megye, mint a kórház fenntartója és a Svet zdravia a.s., mint a kórház működtetője közös memorandumot fogadott el, amely kifejezi mindkét fél szándékát azzal kapcsolatban, hogy Rimaszombatban új kórház épüljön. Tisztázták azokat az adminisztratív akadályokat, amelyek e szándék véghezvitelét akadályoznák a folyamat további részében.

 

 hirdetes_810x300  

 

A képviselő szerint az új kórház 70 millió eurós költségvetéssel épülne fel a jelenlegi kórház területén, az ún. „B pavilon” helyén. A kórház mintájául a már működő nagymihályi (Michalovce) kórház szolgálna.

 

A kormány és az egészségügyi minisztérium időbeosztása szerint október 15-ig történik meg a  kiírás, ahová bejelentkezhetnek az érdeklődők – így a Svet zdravia a.s. is. A kiírás kiértékelésének az év végéig meg kell történnie, különben Szlovákia elveszíti az uniós forrásokat.

 

 

A további lépésekről Cziprusz Zoltán megyei képviselő informált:

 

A megye közgyűlésének pozitív döntése után a Szövetség-Aliancia járási vezetése úgy határozott, hogy teljes mellszélességgel támogatja a kezdeményezést. Úgy érzik, ebben a fázisban nagyon fontos a politikai támogatás a lakosság részéről is, amit egy petíció elindításában látnak teljesíthetőnek.

 

Emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtt is azért indítottak petíciót, hogy ne minősítsék le a kórházat Rimaszombatban a jelenlegi szint alá. Akkor mintegy 40 000 aláírás gyűlt össze, amivel sikerült elérni, hogy a minisztérium meghagyta a kórház jelenlegi szintű besorolását. Most, amikor fontos döntések várhatók, nem szeretnék a véletlenre bízni a végeredményt. Szorgalmazzák, hogy 2026-ra Rimaszombatnak új kórháza legyen. Kérik a lakosságot, hogy a petíciót minél nagyobb számban írják alá.

 

 

A Körkép.sk kérdést tett fel a kórházak reformjával kapcsolatban:

 

„Egy évvel ezelőtt elhangzott, hogy az egészségügy reformjának keretén belül a megye fontosnak tartja az ambuláns egészségügyi ellátás reformját is. Hogy áll jelenleg ez a kérdés?

 

MUDr. Juhász Péter képviselő válaszában kiemelte, hogy a megye közgyűlése a héten ezzel a kérdéssel is foglalkozott. Sajnos a háziorvosok, gyerekorvosok és szakorvosok átlagéletkora nagyon magas, a rendelők műszaki felszereltsége nem kielégítő. Nem várják meg a kormány intézkedését, ezért a megye 3 millió eurót különít el a költségvetésben a helyzet javítására. Informált arról is, hogy jelenleg 10 rendelőintézet áll készenlétben, hogy ezzel is pótolják a hiányosságokat.

 

Mede Géza

Képek: a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.