Nyitókép: Shutterstock

 

Éves szinten 22%-ról 27%-ra nőtt azon szlovákiai háztartások aránya, amelyeknek havi költségvetése csak a legolcsóbb élelmiszerre és ruházatra elegendő – tájékoztatott a KRUK Cseh és Szlovák Köztársaság cég felmérésének eredményeire hivatkozva.

 

Hozzátették: a szlovákiai háztartások 51 százalékának van elegendő pénze az alapvető szükségletek és a komolyabb kiadások fedezésére, emellett spórolni is tud. Egy évvel ezelőtt viszont a szlovákiai családok 66%-a volt ilyen anyagi helyzetben.

 

Csökkent azoknak a szlovákiai polgároknak az aránya is, akiknek kiegyensúlyozott költségvetésük és mindenre elegendő pénzük van. Jelenleg a megkérdezettek 13 százaléka értékeli így anyagi helyzetét, míg tavaly a szlovákiai háztartások 21 százaléka. További csökkenés következett be azon válaszadók körében, akiknek elegendő pénzük van az alapvető szükségletek fedezésére és a nagyobb kiadásokra megtakarításra – az ő számuk a tavalyi 43%-ról 37%-ra csökkent.

 hirdetes_810x300  

 

„Kiderült, hogy a magas inflációval és az energiaárak jelentős emelkedésével járó kedvezőtlen gazdasági helyzet nemcsak a legszegényebb szlovákiai családokat érinti, hanem azokat a háztartásokat is, amelyek jónak, sőt nagyon jónak értékelik anyagi helyzetüket. Sajnos leginkább azoknak a szlovákiai háztartásoknak az aránya nőtt meg, amelyek pengeélen táncolnak a pénzgazdálkodással, és egyáltalán nem tudnak félretenni a nem tervezett kiadásokra”

 

– mutatott rá Jaroslava Palendalová, a cég vezérigazgatója.

 

Nőtt azon válaszadók aránya is, akiknek csak a legolcsóbb élelmiszerre van pénzük, és még a legolcsóbb ruhákat sem tudják megvásárolni – 8%-ról 13%-ra. Három százalékponttal 8 százalékra nőtt azoknak a háztartásoknak a száma, amelyeknek a jövedelme a legolcsóbb élelmiszerre és ruházatra sem elegendő.

 

A munkanélküliek mellett a nyugdíjasok és a szülői szabadságon lévő szülők is anyagi gondokkal küzdenek, a válaszadók 59, illetve 56 százalékáról van szó. Az informatikai és távközlési területen dolgozók, valamint az oktatásban, a tudományban és a kutatásban dolgozók anyagi helyzetüket nagyon jónak értékelték.

 

A családi gazdálkodással Pozsony megye lakosai a legelégedettebbek, itt a válaszadók 27 százalékának van elég pénze a mindennapi kiadásokra és megtakarításokra, sőt bőségben élnek. Ezzel ellentétben Nagyszombat megye lakosai pénzhiányban szenvednek – a háztartások 57%-a csak a legolcsóbb élelmiszert és ruházatot tudja megvásárolni, és gyakran a költségvetésük sem elegendő ezekre az alapvető szükségletekre. Kassa megyében valamivel jobb a helyzet – közölte a cég.

 

„Különösen az egyetemisták és a 18–24 év közöttiek elégedettek anyagi helyzetükkel, velük ellentétben az alapfokú végzettségűek, akiknek nincs érettségijük, a legkevésbé elégedettek. Több nőnek és főleg 45 év felettieknek van gondja a családi költségvetés kezelésével”

 

– tette hozzá a cég vezérigazgatója.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!