Nyitókép forrása: pxhere.com

 

A megélhetési válságot okozó infláció egyik pillére az élelmiszerek drágulása. Az orosz-ukrán háború és az uniós szankciós politika következményeként ma már nem politikai marketingfogás az önellátás felemlegetése, hanem biztonsági kérdés.

 

Legalábbis annak kellene lennie, tekintettel arra, milyen elrettentő példákat látni az élelmiszerdrágulás terén. Tavaly novemberben a cukor 84,21 százalékkal drágult 2021 novemberéhez képest. Annak ellenére, hogy elvileg cukorból Szlovákia önellátó tudna lenni.

 

A cukor csak egy példa a sok közül. Az olajok és zsírok 77 százalékkal drágultak, a búzaliszt 59 százalékkal, a burgonya pedig 40 százalékkal.

 

 hirdetes_810x300  

A Hospodárske Noviny gazdasági lap keddi számában összegyűjtötte néhány alapélelmiszer árának változását 2021/2022 viszonylatában.

 

  • Olajok, zsírok – 2021 novemberében még cirka 2,9 euróba került egy liter olaj Szlovákiában, egy évvel később már 5,05 eurót kellett érte fizetni. Ez 76,54 százalékos drágulást jelent. Nem csoda, a világ két legnagyobb olajnapraforgó-termesztője, Oroszország és Ukrajna termelése a háború miatt kiesett a piacról.
  • Tojás – 2021 novemberében 10 db 1,64 euró volt, 2022 novemberében viszont már 2,68, ami 63,41 százalékos drágulást jelent. Ez rekordárnak minősül. A történelmi maximumot korábban 2012 áprilisában értük el, mikor is 2,15 euróba került tíz darab tojás, miután leálltak az olcsó lengyel tojás beszállításával.
  • Búzaliszt – míg 2021 novemberében 0,54 euró volt egy kiló féldara liszt, addig egy évvel később már 0,86 euróba került ugyanez. Ezzel 59,26 százalékos drágulás következett be a termék esetében.
  • Csirke – a csirke esetében 42,35 százalékos évközi drágulás következett be. 2021 novemberében még 2,55 euró volt a csirke kilója, 2022 őszén pedig már 3,36 euróba került. A tenyésztők szerint így is mérsékelt a drágulás, mivel a csirkenevelés költségei a legtöbbször 60 százalékkal lettek magasabbak.
  • Burgonya – a burgonya esetében 40 százalékos évközi drágulást tapasztalhattunk. 2022-ben a burgonya kilója 0,98 euró volt, miközben egy évvel korábban csak 70 centbe került. Egy átlagos szlovákiai polgár egyébként évente mintegy 52 kilogrammnyi burgonyát fogyaszt el.
  • Kifli – a kifli átlagosan 3 centtel lett drágább egy év alatt, ami 37,5 százalékos drágulást jelent. Rég volt már, mikor még 7 centbe került egy kifli…
  • Marhahús – egy év alatt 36,64 százalékkal drágult a marhahús Szlovákiában, 2022 novemberében már átlagban 7,98 eurót kértek el kilójáért a hentesüzletekben. Marhahúsból eddig sem vásárolt sokat évente az átlag szlovákiai. A sertéshús évi 40 kg/fős fogyasztásához képest a 6 kg/fő/év nem túl sok…
  • Eidam sajt – észrevehettük, hogy lejárt az olcsó sajt ideje is. A „reszelni való” eidam sajt egy év alatt 36,38 százalékkal lett drágább, így 10 euró alatt nem nagyon tudjuk már megvásárolni kilóját.
  • Rizs – nagyjából harmadával lett drágább a rizs kilója is. 2021 novemberében még 1,63 eurót fizettünk kilójáért, 2022 novemberében ugyanennek az ára már 2,18 euró volt.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!