Nyitókép: sita

 

Nagyjából 1,5 millió nyugdíjas kapja meg januárban az emelt összegű nyugdíját. A Szociális Biztosító január 1-jétől 11,8 százalékkal emelt a nyugdíjak összegén. Az átlagos öregségi nyugdíj, mely az év végéhez nagyjából 518 euró volt, így mintegy 61 euróval lesz magasabb.

 

Milan Krajniak munka-, szociális és családügyi miniszter közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy rekord összegű emelés után jut magasabb nyugdíj a nyugdíjasoknak, emellett idén már a szülői bónuszt is megkaphatják azok a nyugdíjasok, akiknek dolgozó gyermekei élnek a lehetőséggel.

 

A Szociális Biztosító nemcsak az öregségi nyugdíjakat emelte meg január 1-jétől 11,8 százalékkal, hanem az összes nyugdíjjuttatást, tehát például a korkedvezményes nyugdíjt és a rokkantsági nyugdíjt is. A valorizáció pontos összegét minden nyugdíjas kiszámolhatja az erre a célra létrehozott internetes számológépen.

 

 hirdetes_810x300  

A számológép segítségével kiszámolhatja, mennyivel emelkedik a nyugdíja januártól

 

A Szlovákiai Nyugdíjasok Egyesülete (JDS) ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a nyugdíjas-infláció közel 16 százalékos, és sokaknak lesz még nehezebb megélni a nyugdíjból. A JDS szerint sok nyugdíjaskorú az orvosságok kifizetését sem tudja megengedni magának. Egyúttal arra is felhívják a figyelmet, hogy az energiaárak drágulása a nyugdíjasokra is kihat, ami a 11,8 százalékos emelésbe végképp nincs beleszámolva.

 

További tény, hogy az emelés nem érinti a minimális nyugdíjból élőket, ez az összeg 30 ledolgozott év után is 334,30 eurós szinten van befagyasztva. Szlovákiában jelenleg nagyjából 50 ezer nyugdíjas tengődik minimális nyugdíjból.

 

A nyugdíjak egyébként automatikusan emelkednek, senkinek sem kell kérvényeznie. Az emelésről minden érintett kap értesítést a Szociális Biztosítótól.

 

Körkép.sk, spravy.rtvs.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.