Nyitókép forrása: pixabay.com

 

Decemberben 15,4 százalékon állt Szlovákiában az infláció a Statisztikai Hivatal adatai alapján. A tavalyi egész éves infláció 12,8 százalékos volt, ennél nagyobb ütemben csak 1993-ban értéktelenedett el a pénzünk. A tavalyi infláció elsődleges katalizátorai az energia- és élelmiszerárak voltak – ez a két tétel adja a szlovákiai átlagháztartások kiadásainak 47 százalékát.

 

2021-ben még csak 3,2 százalékos infláció volt – amely egyébként több, mint az uniós 2 százalékos ajánlás – és 2005-től most először lépte át az 5 százalékos lélektani határt, sőt, azt többszörösen túl is szárnyalta.

 

Az élelmiszerek esetében az infláció 19,3 százalékos volt, a kilenc figyelt termékcsoport közül mindegyiknél volt olyan hónap, amikor még ennél is gyorsabb drágulást produkáltak. A hús 18 százalékkal, a tej, sajtok és tojás több mint 20 százalékkal, a kenyér és gabonatermékek ára 21 százalékkal ugrott meg tavaly, és ezek a tételek vannak legnagyobb hatással a lakosság pénztárcájára a rezsiköltségeken kívül.

 

 hirdetes_810x300  

A lakhatási kiadások éves szinten 15,5 százalékkal emelkedtek, az energiaárak elszállása magával sodorta a tűzifa árát.

 

Az üzemanyagok ára is éves szinten 26 százalékkal drágult, a nyári szezon előtti hetekben egyesen 40 százalékkal drágult meg a benzin és a gázolaj is.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!