Európa tovább gyengül, megnyerhetetlen versenyre kényszerült az USA-val

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Matt Rourke

Robert Habeck német gazdasági miniszter és alkancellár, valamint Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter jövő héten utazik Washingtonba, hogy hangot adjon aggályainak az USA azon tervével szemben, amivel lényegében kiszívja a működőtőkét Európából. Közben az Európai Unió február 1-jén bemutatta saját zöld gazdaságot támogató terveit, amelyre valójában nincs finanszírozási keret. És ráadásul a közelgő EU-csúcson épp arról fog folyni az egyik legfontosabb vita, hogy a nagy tagállamok saját támogatási programjukkal ne sújtsák agyon a kisebb országok gazdaságát. Európa gyengül, az EU egysége gazdasági kérdésekben egyre inkább fellazul, miközben a megoldásokat az ideológiai politizálás és a háborús retorika teljesen megbénítja.

Függetlenül attól, hogy Oroszországnak mekkora károkat okoznak a szankciók (ez jogos vita tárgya), kétségtelen, hogy Európa is súlyosan ráfizet a kialakult helyzetre. Az uniós tagállamok az év végéig közel 800 milliárd eurót költöttek a szankciókból fakadó inflációs rodeó enyhítésére. A gazdaságok többsége még mindig nyögi a koronavírus-járvány következményeit, az orosz nyersanyagokról való lemondás és az ész nélküli ideológiai politizálás pedig Európát kockázatos befektetési területté tette.

A cégek ma már azzal számolnak, hogy az energiaforrások „diverzfikilása” hosszú távon megdrágítja az európai működést, vagyis csökken a blokk versenyképessége. Ez a bizonytalanság ráadásul tovább nő az újabb és újabb szankciók belengetése miatt. Az energiaválság közepén például épp a minap az Európai Parlament olyan határozatot fogadott el, amelyben újabb szankciókat követel, többek között az orosz nukleáris szektorra is – magyarul, korlátoznák az urán behozatalát.

   

Mindemellett az egyre szigorúbb klímavédelmi szabályok és egyre drágábbá tett károsanyag-kibocsátási kvóták padlóra küldik az európai termelőkapacitásokat – pontosabb azt, ami még megmaradt belőlük. Szlovákiában elég megnézni, hogy mi történt a Slovalcoval és mi történik épp most a kassai vasművel.

Mindezek mellett az Egyesült Államok élt a helyzet adta előnyökkel, és a Biden-adminisztráció egy olyan javaslatot fogadott el, amely 367 milliárd dollárt mozgat meg annak érdekében, hogy adókedvezményekkel Amerikába csábítsa a működőtőkét, gyárakat, autógyárakat, technológiai cégeket. Ennek legnagyobb kárvallottja Európa.

A lítium az új olaj?

A német tisztviselők egyre hangosabban figyelmeztetnek, hogy az amerikai külpolitika és adókedvezmény-csomag egyre jobban fenyegeti Európát. Európában az autóipar adja a gazdaság egyik motorját, amely súlyos válságban van, részben a kereslet megzuhanása, részben az ellátási láncok összeomlása miatt (legyen szó munkaerőről, nyersanyagokról vagy energiáról). Sokan a megoldást az elektromos autózásban látják, ám ennek is vannak hátulütői.

Az egyik a foglalkoztatás. Az elektromos autókat könnyebb legyártani, kevesebb benne a mozgó és kopóalkatrész, kevesebb élőmunka kell hozzá, a gyártás nagy része könnyen automatizálható. A másik az autó tápegységének kérdése. És itt ütközik az európai és amerikai érdek.

A tápegységek kulcseleme a lítium. A legnagyobb termelők Ausztrália és Chile, a legnagyobb készletekkel pedig a Chile-Argentína-Bolívia hármas, az úgynevezett Lítium Háromszög rendelkezik (a világ Li-készleteinek 56 százalékával). Nem véletlenül járt nemrég Dél-Amerikában Olaf Scholz, aki nem annyira az ukránoknak akart lőszert szerezni a braziloktól, sokkal inkább a lítium és a Mercosur gazdasági blokkal folytatott kereskedelem érdekelte.

Ideológiai béklyók

Csakhogy a lítium bányászata egy dolog, az ipari célra felhasználható tiszta lítium gyártókapacitásainak túlnyomó többsége azonban Kínában van. A Zöldek és balliberális pártok, illetve azok politikusai pedig mindent megtesznek, hogy az európai és kínai gazdasági kapcsolatokat akadályozzák. Elég megnézni Petr Pavel megválasztott cseh elnök ténykedését, akit még be sem iktattak, de első dolga volt megkérdőjelezni az Egy Kína elvet Tajvannal való kapcsolatfelvételével.

Vagy ott van az a példa, hogy az amerikaiak nyomására Németország saját hamburgi kikötőjének egyik termináljából csak 25 százalék alatti részesedést adhatott el a kínai Cosco vállalatnak. Ennyit a gazdasági szuverenitásról…

Európa tehát gazdasági megoldásokra van kiéhezve, de az „értékpolitika”, ami mögött joggal lehet amerikai gazdasági érdekeket (is) sejteni, ellehetetleníti a problémák gyors kezelését.

Az USA pedig bedobta hatalmas 367 milliárd dolláros csomagját, amelynek lényege, hogy jelentős adókedvezményeket kapnak azok a cégek, amelyek az USA-ba helyezik el gyártásukat, és (!) amelyek a teljes ellátási láncukat amerikai beszállítókra alapozzák – a nyersanyagtól és késztermékekig.

Túl sok kihívás egyszerre

A „véres” orosz olajról és földgázról lemondva Európa kapott az USA-tól pótmegoldást: LNG-t, ám négyszeres áron. Az inflációs nyomás jobban fáj az EU-nak, mint az USA-nak. És most mindezt az USA még megfejelte egy európai ipart kizsigerelő intézkedéssel. A franciák és németeket joggal vannak felháborodva, így Habeck és Le Maire washingtoni látogatása nem véletlen, de aligha fog üres politikai nyilatkozatoknál több eredménnyel járni.

Mindez iszonyú nyomás alá helyezi az EU egységét, ami az oroszellenes önsorsrontó szankciókat is túlélte. A tagállamok kimerültek. Rengeteget költöttek a koronavírus-járvány kezelésére, majd az infláció és energiaválság ellensúlyozására. Most pedig még arra kellene temérdek pénzt fordítaniuk, hogy az amerikaiakkal felvegyék a gazdasági versenyt, miközben az ukrajnai háború miatt az USA azt várja tőlük, hogy még hadigazdaságra is álljanak át. Mindeközben egymást érik a tüntetések, a sztrájkok. Nagy-Britanniában az egészségügyi rendszer került az összeomlás szélére, Franciaországban a nyugdíjreform borzolja a kedélyeket.

Vérszegény uniós koncepció

Az EU megoldást ígért, és szerdán elő is rukkolt egy javaslattal, ami viszont elég vérszegénynek bizonyult. Új forrásbevonás nélkül akarja felhasználni ugyanazt az újjáépítési alapot (800 milliárd euró) a koronavírus-járvány hatásai ellen, az energiaválság enyhítésére és most még az amerikai lépések ellensúlyozására.

Új forrásra pedig nem nagyon van kilátás, mert újabb hitelfelvételt valószínűleg a tagállamok többsége már nem támogatna. Nem csak elvi okokból, hanem azért is, mert a költségek közösen lennének, de nyilván a nagy tagállamok fölöznék le a legnagyobb előnyöket.

Példának ott van Franciaország és Németország esete, akik az EU által jóváhagyott állami támogatások 80 százalékát már elköltötték saját iparuk megmentésére. Mindeközben Olaszország csak 7 százalékát tudta mozgósítani saját támogatásaira. Hasonló a helyzet a többi, kisebb tagállammal is.

Szétzilált Európa

A közelgő EU-csúcson ezért az egyik legfontosabb vita arról szól majd, milyen intézkedések születhetnek a tagállamok gazdaságának megsegítésére úgy, hogy a nagy tagállamok ne a kisebbek rovására érvényesítsék erejüket.

Valószínűleg nem lesz megoldás, mert az EU jelenleg arra is képtelen, hogy új energetikai infrastrukturális beruházásokat támogasson. Mindenkit az önérdek vezet: a franciák elkaszálták a spanyol-német gázkorridort, mert saját LNG-termináljaik értékét akarták felsrófolni. A németek 200 milliárdos hitelt vettek fel az energiaválság kezelésére, amivel saját gazdaságát megmentheti – miközben a többi tagállam hasonlóra nem képes. Még a migrációban is mindenki egyéni intézkedéseket kezdett el foganatosítani, és már nem várnak Brüsszelre.

Jelenleg nagyon úgy fest, hogy Európa nem tudja érvényesíteni érdekeit, de megoldásokat sem tud nyújtani, mert vagy a tagállami érdek sérül, vagy az ideológiai politizálás köti gúzsba. És az energiaválság következő hulláma még előttünk van.

Körkép.sk