Nyitókép forrása: Körkép.sk

 

Megérkeztek a nyilvántartott munkanélküliek januári adatai, amelyek első ránézésére egészen meghökkentő eredményeket mutatnak a magyarlakta járásokra nézve is: 4,4 százalékos országos munkanélküliség, 5,23 százlakos állástalanság a magyarlakta járásokban és 4,48 százalékos munkanélküliség északon. Tekintettel arra, hogy decemberben 5 százalék körül mozgott az országos adat, a dolog enyhén szólva gyanús lehet. Valójában az ok prózai: január 1-jétől megváltozott a nyilvántartott munkanélküliség számításának módja.

 

Ez azt jelenti, hogy amíg eddig cirka 2,7 millió aktív korú népességgel dolgoztak a statisztikusok a képletben, januártól 3,7 millióval. Így bár decemberhez képest kétezerrel nőtt a munkanélküliek száma, az új adatok mégis 2,5  százalékos zuhanást mutatnak.

 

Szó sincs tehát gazdasági sikerpolitikáról – csak módszertani bürokráciáról, amelynek egy másik érdekes eleme, hogy ezentúl a nyilvántartott munkanélküliek közé nem fogják beleszámolni a táppénzen és gyermekgondozási szabadságon lévőket.

 

 hirdetes_400x285  

A minisztérium és az ÚPSVaR az előnyeit hangsúlyozza az új képletnek, a földi halandóknak azonban jóval nehezebb lesz összehasonlítani az eddigi és ezutáni munkanélküliségi adatokat.

 

Országos szinten nézve az új mérőszám januárban 4,44 százalékos állástalanságot mutatott, decemberben 4,37 százalékosat, 2022 januárjában pedig 5,1 százalékosat.

 

A magyarlakta járások adatainál is alapvetően változik a szemmérték. A Rimaszombati járásnál, ahol eddig közel 20 százalékos volt a nyilvántartott munkanélküliek száma, most már csak 13,79 százalékot látni. Nem változott azonban az, hogy továbbra is a magyarlakta járások fele (8 járás) az országos adatnál nagyobb állástalansággal küzd.

 

Állítólag az új módszertan könnyebben összehasonlíthatóvá és naprakészebbé teszi az adatszolgáltatást, és jobban összevethetőbbé válnak a járási és településszintű számok. Abban biztosak lehetünk, hogy a sajtóban remekül mutatnak majd az új számok…

 

További részletek az alábbi interaktív térképen:

 

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.