Nyitókép forrása: SITA/Serbian Presidential Press Service via AP

 

A szokatlanul enyhe télnek köszönhetően Európában elmaradt a gázarmageddon – Vlagyimir Putyin orosz elnök nagy bánatára –, ám ez nem jelenti azt, hogy túl vagyunk a nehezén. A szakértők már tavaly ősszel arra figyelmeztettek, hogy az újabb versenyfutás áprilisban kezdődik, amikor a fűtési szezon után újra fel kell majd tölteni a gáztárolókat. Van azonban egy másik, jóval nagyobb horderejű körülmény is: Kína.

 

Európának sikerült viszonylag sok gázt megtakarítania. Ezt a politikusok igyekeznek szép eredményként elkönyvelni, a valóságban azonban ez azt jelenti, hogy a lakások télen hidegebbek voltak, a gazdaság rajtavesztett az energiaválságon (lásd Szovákiában a bezárt vagy leépítésekbe fogó cégek sorát). És ez még csak a kezdet.

 

Jelenleg a gázár hosszú hónapok süllyedését követően 45 euró/kilowattórás áron áll az irányadó holland gáztőzsdén, ami nagyon messze van a tavaly augusztusi 350 eurótól. De ez csak átmeneti állapot.

 

 hirdetes_400x285  

Áprilisban újra fel kell tölteni a gáztárolókat, és míg tavaly az orosz gáz ehhez nagyban hozzájárult (az Európába menő szállítások fele-kétharmada a konfliktus ellenére azért még megvalósult), idén már nem fog, és Európa csaknem teljes ellátását várhatóan alternatív forrásokból (elsősorban amerikai LNG-ből) kell majd biztosítani, ami továbbra is néhányszor annyiba kerül, mint az orosz molekula.

 

Ráadásul, a Mandiner összefoglalója szerint (is) az idei gázimport biztosítása jóval körülményesebb lesz a tavalyinál. Kína szakított a COVID-korlátozásokkal, gazdaságának energiaétvágya visszatér eredeti szintjére. Ezzel párhuzamosan más ázsiai országok kereslete is meg fog ugrani – ők mind Európa konkurensei lesznek a gázpiacon.

 

Az LNG-szállítmányok pedig nem épp a legbiztosabb szállítási formák. Nem a fizikai biztonságról, hanem az üzleti biztonságról van szó. A csővezeték adott, mozdíthatatlan, a rajta keresztülhaladó gáz csak egy adott vonalon haladhat. A tankerhajók más kategáriába tartoznak. Azokat menet közben el lehet adni egy jobban fizető ügyfélnek, át lehet őket irányítani egy másik kikötőbe. Ráadásul Európában még mindig hiány van betároló LNG-terminálokból.

 

Miért nem lőttek még ki az árak? Vélhetően azért, mert a piac egyelőre még nem tudja beárazni, hogy Kína végül hogyan fog dönteni és mikor. Ezért kivárnak az első impulzusig. A kínai keresletet becslők legnagyobb és legkisebb száma között 40 milliárd köbméter van, ami hatalmas szakadék – ez alapján lehetetlen érdemi számításokat végezni.

 

A szakértők szerint Európa LNG-importja idén 35 százalékkal ugorhat meg. A kérdés, hogy milyen áron sikerült ezt a mennyiséget betermtenie…

 

Körkép.sk

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!