Évről évre népszerűbb a csiliznyáradi majális. A parasztolimpiával egybekötött rendezvényt immár harmadik alkalommal tartották meg a helyi futballpályán.

 

Április 27-e megmérettetésekkel kezdődött. A versenyzők csizmahajítással mutatták be dobási tehetségüket. Szárazon sem maradt senki, hiszen vízszállítási versenyszámot is tartottak. A versenyzők szórakozva mérték össze rátermettségüket, erejüket, az érdeklődő közönség szeme láttára.

 

 

 hirdetes_810x300  

A parasztolimpia kiértékelése után a fáért való indulást egy kistraktor berregése jelezte. A fiatalok és idősebbek járműre és utánfutóra ülve kezdték meg útjukat, hogy visszaérve feldíszíthessék Csiliznyárad májusfáját. Kicsik-nagyok egyaránt besegítettek a fa dekorálásába.

 

 

Katona Péter helyi önkormányzati képviselő a Körkép.sk-nak beszélt arról, hogy a majális közkedveltsége az önkormányzat örömére egyre jobban növekszik. „Szeretnénk, ha a generációk együtt ünnepelnék május beköszöntét a májfaállítás-hagyományának felelevenítésével” – fogalmazott.

 

Lukács József polgármester (balról), mellette Katona Péter helyi önkormányzati képviselő.

 

„Úgy döntöttük, hogy megpróbáljuk visszahozni a régmúlt hagyományait, hiszen a faluban megközelítőleg tizenöt évvel ezelőtt volt utoljára májusfa állítva” – erősítette meg Lukács József polgármester Katona Péter szavait.

 

Hozzátette, hogy mindez az öt évvel ezelőtti helyhatósági választások eredménye, miután a megválasztott önkormányzattal a falu új lendületet kapott. „Azon dolgozunk, hogy mindenki aktívan bekapcsolódhasson a község mindennapjaiba.” – jelentette ki a településvezető.

 

 

Csiliznyáradban sok aktív helyi szervezet tevékenykedik, melyek ahol csak lehet, segítik az önkormányzat munkáját. Rendezvényeket szerveznek, ötleteikkel gazdagítják a helyi életet. A majálist egyik éven a sportszervezet,  következőben a Rákóczi Szövetség helyi szervezete tartotta, harmadik alkalommal a helyi önkéntes tűzoltótestület szervezte. „Azóta ők tartják, mégpedig paraszolimpiával színesítve. Az önkormányzat természetesen segíti munkájukat, bekapcsolódunk a szervezésbe és a majális lebonyolításába is.”

 

 

Lukács József a parasztolimpia ötletének eredetéről elmondta, hogy az Csiliznyárad testvértelepülésétől, Tápióbicskéről származik, ahol egy falunap kísérőprogramja volt, s nagyon elnyerte az önkormányzat tetszését: „Tápióbicskén a jelenlévők aktívabban bekapcsolódtak a versenyszámokba, viszont bízunk benne, hogy ez az örömteli versenyzési kedv itt is elterjed.”

 

 

A polgármester a rendezvény célját is ismertetve rámutatott, hogy a helyi emberek kimozdítása, a helyi közösség fellendítése az elsődleges cél. „Szeretnénk, hogy minél több nyáradi kijöjjön a rendezvényre szórakozni, beszélgetni. Ezzel is helyi közösség összetartását erősítve.” – tette hozzá.

 

 

Nagy füst, lángok és szirénaszó jelezte a nagyszerű hangulatnak örvendő majális programjainak folytatódását. A májusfaállítást tűzoltóbemutató követte, melynek során a lánglovagok egy égő autó „megmentéséért” dolgoztak. A rendezvény koncerttel és utcabállal ért véget.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó és szöveg: Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.